Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny

Baka András államfővé választása után volt a Fidesz frakcióvezetője a Partizán vendége. Bóka János hosszan fejtegette, hogy miért volt illegitim Sulyok Tamás eltávolítása, és miért volt legitim Baka András menesztése a 2010-es évek elején, és hogy a két eset miért nem említhető egy lapon. Bóka az interjú második felében a Fideszről beszélt. Azt mondta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is működőképes lesz az a stratégia, amivel a Fidesz eddig működött.

Lehet, hogy egy koalíció, lehet, hogy egyesületek halmaza, lehet, hogy több párt az, ami a leghatékonyabb politikai képviseletet tudja biztosítani, de ezt most még nem lehet előre látni.

Elmondta azt is, hogy arról „zajlik most a beszélgetés, hogy a Fidesz a jövőben azzal a stratégiával, amivel eddig dolgozott, hogy egy nagy gyűjtőpártként összefogja a teljes jobboldali konzervatív politikai közösséget, ez működőképes lesz-e a jövőben is. Ez egyáltalán nem biztos, hogy működőképes lesz a jövőben, de erről most még nem lehet ítéletet mondani.”

A korábbi miniszter azt is megemlítette, hogy „ősrobbanás utáni kezdeti időszakban” vannak a Fidesszel, ahol a fizika törvényei még nem teljesen érvényesülnek, emiatt a párt jövője is képlékeny még.

Orbán Viktorról is kapott kérdést Bóka. Hogy kezeli a jelenlegi helyzetet a Fidesz elnöke? Bóka erre azt válaszolta, hogy az első feladatuk a párt hozzáigazítása az ellenzéki léthez. „Utána nézzük meg, hogy a politikai közösség képviseletében ez a párt milyen feladatot tud ellátni, tud-e másokat segíteni, tud-e egyfajta inkubátorház lenni, ami infrastruktúrát nyújt másoknak.”

The post Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt

Egyre több országban szűnik meg a hagyományos telefonálás, a hazai vonalak kétharmada néma

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.98Ft
12 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 07:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 07:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.33Ft
12 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 07:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 07:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »