„Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt

A 37 éves Gróf Dávid megjárta Skóciát, Angliát, Németországot és Görögországot is, Magyarországon a Honvédban, a Fradiban és a Debrecenben is védett. tért vissza, innen került a Fradiba, majd kölcsönben Debrecenbe.

Sok csapatban védtem, sok nagy csatát megéltem, bajnoki címeket is nyertem. Most egy új kihívás elé nézek, és a döntésemben nagy szerepet játszott az a tény, hogy tudom, hová érkeztem, milyen szenvedélyesek a diósgyőri ultrák. Számomra nagyon fontos az adrenalin, ilyen lelátó előtt tudom kihozni magamból a maximumot.

Amikor fél éve vendégként játszottunk Diósgyőrben, akkor a meccs előtti éjszaka tűzijátékra ébredtünk a hotelben, de erre akkor sem bosszúságként gondoltam, hanem arra, hogy a szurkolók mennyire együtt élnek a csapattal, és ők is mindent megtesznek a sikerért, ami nagyon jó dolog. A pályán pedig szeretem, ha sokat vagyok játékban, szeretem lábbal megjátszani a labdát, és soha nem adom fel, amit még gyerekkoromból hozok magammal. Bármire képes vagyok azért, hogy a csapat sikeres legyen, mert a DVTK az élvonalba való, ezért minden áron nyerni akarunk. Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen, ugyanakkor azt is megígérem, hogy mindent el fogok követni azért, hogy a DVTK sikeres legyen”

– idézte a klubhonlap az új igazolást.

Arra nem tért ki a közlemény, hogy mennyi időre írt alá a kapus, de a nyilatkozatából ítélve nem csak egy évben gondolkodik.

Kapcsolódó
Skribek Alen a Neftci Bakuban.

The post „Megígérem, hogy a klub és a szurkolók iránti tiszteletből nem fogom már az első héten a címert csókolgatni a mezemen” – Gróf Dávid Diósgyőrbe igazolt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hatalmas pofon Elon Musknak: több mint húszezer autót hív vissza a Tesla

Bóka János: ősrobbanás utáni kezdeti időszakban van a Fidesz, a párt jövője képlékeny

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.07Ft
12 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 06:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.49Ft
12 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Aug 2026 06:20 UTC
Latest change: 12 Aug 2026 06:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »