Segített a VAR, megvédte Szuperkupa-címét a Paris Saint-Germain

A Bajnokok Ligája-győztes párizsiak tavaly tizenegyespárbajban hódították el a trófeát a Tottenhammel szemben, legutóbb – 2016-ban és 2017-ben – a Real Madridnak sikerült kétszer nyernie egymás után.

A mérkőzés játékvezetője a szomáliai Omar Artan volt, aki emlékezetes körülmények közepette, vízumproblémák miatt maradt le a nyári világbajnokságról.

A PSG szerzett vezetést, a 20. percben a sokadik párizsi támadás végén Kvarachelia 15 méterről nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba (1-0).

Madjo kis híján egyenlített fejesből, innentől kiegyenlített lett a meccs, tetszetős mezőnyjátékkal, de komolyabb gólhelyzet nélkül. Madjo a 43. percben még a kapufát találta el, de két perccel később már nem hibázott közelről: McGinn jobb oldali beívelését közelről a léc alá vágta (1-1).

A 17 éves és 212 napos csatár lett a legfiatalabb játékos, aki gólt szerzett az európai Szuperkupa-meccsen. A rekordot eddig Patrick Kluivert tartotta, aki 1996-ban 19 évesen és 220 naposan volt eredményes.

VAR: szabályos!

A szünet után ismét a PSG birtokolta többet a labdát, aminek ismét gól lett a jutalma: Doué lépett ki egyedül a jobb oldalon, rávezette a kapusra, és a hosszú sarokba lőtt. A bíró lest jelzett, Doué nem is ünnepelt, majd a VAR-vizsgálat révén kiderült, hogy a gól szabályos volt (2-1).

A 70. perc után mindkét tréner cserékkel igyekezett frissíteni csapatát, de az eredmény már nem változott.

Szuperkupa

Paris Saint-Germain (francia) – Aston Villa (angol) 2-1 (1-1)
Salzburg
v.: Artan (szomáliai)
Paris Saint-Germain: Szafonov – Mendes (Hernandez, 75.), Pacho, Marquinhos, Hakimi – Neves (Ruiz, 75.), Vitinha, Zaire-Emery – Kvarachelia (Beraldo, 88.), Doué (Mayulu, 87.), Akliouche (Dembélé, 46.)
Aston Villa: Bizot – Cash, Lindelöf, Torres (Mings, 79.), Maatsen – Kamara (Bogarde, 72), Joao Gomes (Barkley, 79.) – McGinn (Alysson, 73.), Hemmings, Buendia – Madjo (Abraham, 72.)
gól: Kvarachelia (20.), Doué (61.), illetve Madjo (45.)
sárga lap: Torres (51.), illetve Gomes (64.)

Kapcsolódó
VAR-használat Lengyelorzságban.
„Ez futball, nem PlayStation” – nagy változásokat jelentett be az UEFA a VAR-nál

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírós döntéseket ígér a következő idényre az európai szövetség.

The post Segített a VAR, megvédte Szuperkupa-címét a Paris Saint-Germain first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

"Nem egy Marriott… " – nagyon keményen tartják a Tate-fivéreket a miami börtönben

Rettegnek a tűztől, elmarad a tereprali verseny Várpalotán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.29Ft
13 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 05:20 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 05:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.08Ft
13 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 13 Aug 2026 05:20 UTC
Latest change: 13 Aug 2026 05:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »