A temetése után tettek sarlót a bydgoszczi vámpír nyakára

Bár a vámpírsírok nem számítanak kifejezetten ritkának Lengyelországban, egy 2022-es leletre azért még az itteni régészek is rácsodálkoztak, leginkább azért, mert a jelek szerint a sírban nyugvó ismeretlen nő visszatérésétől nagyon tarthattak a helyiek. Míg a legtöbb hasonló temetésnél csak egy követ helyeztek el a holttest mellkasán, esetleg arccal a föld felé temették el, itt háromszorosan is biztosították, hogy a halott halott maradjon.

Az elhunyt lábujjára egy háromszögletű lakatot erősítettek, a nyakához egy sarlót helyeztek, a szájába pedig valamilyen réztárgyat tettek – ezek így együtt már példátlan biztonsági intézkedéseket jelentenek, sarlós temetésből is csak 4-5 esetről tudnak Lengyelországban. A kutatók ezért alaposabban is megvizsgálták a bydgoszczi sírt, illetve a benne nyugvó elhunytat, akit Zosiának kereszteltek el.

Zosia Skandináviából

Az elhunyt szájába helyezett réztárgyra is a friss vizsgálatok derítettek fényt, eddig úgy gondolták, hogy a szájüreg zöldes elszíneződését a vele eltemetett selyemből készült, fém díszítésekkel készült sapka vagy sál okozhatta – ezt most kizárták.

A friss eredmények szerint Zosia 17 és 19 éves kora között hunyhatott el valamikor a 17. században. A vele eltemetett selyemtárgy alapján úgy gondolják, hogy felsőbb osztálybeli lehetett. A DNS-vizsgálatok szerint skandináv származású volt, de a fogak stronciumizotópos vizsgálata szerint már Lengyelországban nőtt fel.

A halálának oka nem ismert, de az biztos, hogy tarthattak tőle: az ismeretlen réztárgyat, ami az elszíneződés mérete alapján nem pénzérme lehetett, a temetésekor helyezhették el a szájában, ahogy a lakatot is a lábán, de ez nem bizonyult elegendő védelemnek: az újabb vizsgálatok szerint a sírt nem sokkal a temetés után megbolygatták, ekkor helyezték el az elhunyt nyakánál a sarlót.


Forrás

Érdekességek

Tombol a neten a zöldségek közötti erőszak, és ez a fiatalok radikalizálódásához vezethet

Pont, ahogy tervezte: Nigel Farage fölényesen győzött a clactoni időközi választáson

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.11Ft
15 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Aug 2026 01:35 UTC
Latest change: 15 Aug 2026 01:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.83Ft
15 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Aug 2026 01:35 UTC
Latest change: 15 Aug 2026 01:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »