Csodák történtek Szent István fiának halála után

Imre herceg, Szent István király egyetlen felnőttkort megért fia 995 éve, 1031 szeptember 2-án halt meg. A trónörökös halála után a szűzi tisztaság mintaképe lett, 1083-ban pedig apjával együtt szentté avatták – írja a Rubicon.

Dühös vadkan ölte meg a herceget

Imre feltehetőleg 1007-ben született, életéről meglehetősen kevés információ maradt fenn. A fiatal herceget 1015-től az országba érkező Szent Gergely tanította, így kiváló nevelésben részesült, és elérte a kor legmagasabb iskolai fokozatait.

Egyes források szerint a trónörökös a szerzetesi élethez is közel került, és szüzességi fogadalmat tett, amelyet élete végéig meg is tartott, bár ez sokak szerint csupán legenda. Imre emellett katonai erényeit is megcsillantotta: miután 1030-ban a német-római császár, II. Konrád megtámadta az országot, Győr mellett elsöprő győzelmet arattak felette a magyarok, ami feltehetően az ő érdeme volt.

A herceg tehát méltó trónörökösnek bizonyult, királlyá azonban sosem válhatott, hiszen 1031. szeptember 2-án, vadászat közben, halálosan megsebezte őt egy feldühödött vadkan.

A mindössze 24 éves Imre halála nehéz helyzetbe hozta az uralkodót, ugyanis nem volt több gyermeke, így nővérének fia, a velencei Orseolo Péter lett az örökös István 1038-as halála után.

Apjával együtt szentté avatták

Imre herceg szentté avatását I. (Szent) László királyunk kezdeményezte, aki a történészek szerint többek között ezzel igyekezett megerősíteni legitimitását. Imrével egy esztendőben négy másik magyar szentet is avattak, Zoerard-András és Benedek remetéket július 17-én, István királyt augusztus 20-án, Gellért püspüköt szeptember 24-én, Imre herceget pedig november 4-én, más források szerint 5-én emelhették be a legnagyobb tiszteletben álló keresztények közé.

Imre halálakor és halála után a legendák szerint számos csodás esemény történt, az egyik Szent Euszébioszhoz kötődik, és így szól:

…ugyanabban az órában, amelyikben Szent Imre meghalt, Szent Euszébiosz, a palesztinai Caesarea érseke, amikor a papsággal és a néppel együtt körmenetben vonult, angyalok kellemes hangját hallotta a magasban. Szívét egészen kitárva Pannónia első királyának, Szent István fiának, Szent Imrének a lelkét látta felfelé vitetni. De ott volt az ördögök sokasága is, mintha valamit még felfedezhetnének benne, hogy ennek a nagy hitvallónak még valami akadályt állíthassanak. És amikor Szent Euszébiosz ezen a látomáson elcsodálkozott, ugyanebben az órában hallotta felülről, hogy Szent Imre lelke ujjongással vitetett a mennybe. Ugyanez a látomás és a kellemes dallam is Szent Euszébiosz imádságára egy esperesnek is megmutatkozott

– idézi a Magyar Kurír.

Egy másik csodatétel egy német katonához, bizonyos Konrádhoz köthető, akinek szörnyű bűnei VII. Gergely pápát is megdöbbentették – jegyzi meg a Múlt-kor. Az egyházfő nem volt hajlandó feloldozni Konrádot az általa elkövetett gaztettek alól, sőt páncélt adatott rá, amelyet vaspántokkal erősíttetett meg. A katolikus egyházfő ezután útjára bocsátotta őt, azt tanácsolva neki, hogy a szentek nyughelyénél keressen felmentést a bűnei alól. Konrád sokáig vándorolt, de csak Szent Imre sírjánál talált feloldozást, itt esett le róla a pápa által a testére erősített páncél is.

Magyarország évezredes története bővelkedik a hősi halottakban, sorsdöntő csatákban, árulásokban és merényletekben. Múltunk bizonyos eseményei még a legizgalmasabb filmek történéseit is felülmúlják, ezek közül lapunk sokat cikk formájában dolgozott fel. Íme néhány ezek közül:

The post Csodák történtek Szent István fiának halála után first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön

Megvan a Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF368.47Ft
02 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 04:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 03:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.23Ft
02 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 04:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 03:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »