Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön

A Newcastle-nél eltöltött nehéz első szezon után a német válogatott Nick Woltemade kölcsönben a Juventusnál próbálja újraéleszteni karrierjét. A 24 éves csatár tavaly nyáron 75 millió euróért csatlakozott az észak-angliai klubhoz, ahol 51 tétmérkőzésen mindössze 11 gólt hozott össze (ebből nyolcat a Premier League-ben.)

A támadó szeptember elsején elhagyta klubját, és 2,8 millió eurós kölcsönszerződéssel a Juventushoz igazolt.

A torinóiak megszerezték a Totteanhemtől Pape Matar Sarrt, a 23 éves, 42-szeres szenegáli válogatott középpályásért 2 millió eurót fizettek úgy, hogy a kölcsönszerződésből jövő nyáron akár végleges ügylet is lehet, ahhoz egy 28 millió eurós kivásárlási opciót kell majd érvényesíteni.

A Juve egyébként összesen 164 millió eurót költött, többek között végleg megszerezte Lois Opendát Lipcséből (42,8 millió euró), igaz, egyből el is passzolta kölcsönbe a Lyonnak.

Randal Kolo Muani érkezett véglegesen a PSG-től (41,2 millió), illetve a fiatal Jeff Ekhator (Genoa, 16,4 millió) is a keret tagja lett. De nagy fogás lehet a csodagyereknek tartott Kerim Alajbegovic leigazolása a Bayer Leverkusentől is (32 millió euró).

Ami a távozási oldalt illeti, Openda mellett Dusan Vlahovic ingyen a Besiktashoz igazolt, míg Jonathan David az átigazolási időszak lezárta előtt nem sokkal csusszant át ugyancsak kölcsönbe az Atlético Madridhoz.

Kapcsolódó
Brazilian forward Gabriel Jesus poses with his jersey during his official presentation as FC Barcelona's new football player on September 1, 2026 in Barcelona. Barcelona signed Brazilian forward Gabriel Jesus from Arsenal on a deal until 2029.
„Hiszem, hogy Istennek terve van velem” – megvan a Barca új csatára

Gabriel Jesust az Arsenaltól szerződtette a katalán együttes.

The post Hajrá az átigazolási időszakban: egy éve 75 millió euróért kelt el, most a Juve vette kölcsön first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Will Smith vitt forró vizet a gyerekszínésznek, aki ma a világbajnok ellen éli meg álmait

Csodák történtek Szent István fiának halála után

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF368.55Ft
02 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 03:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 02:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.22Ft
02 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 03:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 02:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »