Halálra éheztetett egy rabszolgaként tartott nőt egy magyar házaspár

Egy házaspár rabszolgaként tartott, bántalmazott, és halálra éheztetett egy nőt. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetések súlyosítását, és a bűnösségük különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében történő megállapítását indítványozta – írja közleményében az ügyészség.

A közlemény szerint a vádlottak 2023 nyarán fogadták be házukba a 34 éves, kiszolgáltatott helyzetű nőt, akinek a házimunkában való segítségéért szállást és ellátást ígértek. A nőt azonban bezárva tartották, munkára kényszerítették, alig adtak neki ételt, mindezek mellett pedig napi rendszerességgel bántalmazták nyújtófával és sokkolóval.

A nő a bántalmazás és az éheztetés miatt teljesen legyengült, lefogyott, végül olyan rossz állapotba került, hogy 2024. április 28-án, reggel már nem kelt fel, nem kommunikált. A házaspár – félve a következményektől – nem akart orvosi segítséget kérni, ezért gyerekük és annak párja segítségével a nőt autóba ültették és elindultak Budapest felé. A nő útközben az autóban meghalt, így az autópályáról lehajtva egy társasház parkolójában a személyi igazolványával és bankkártyájával együtt kitették a nő holttestét, majd hazaindultak. A holttestet később arra járó gyerekek találtak meg.

A Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés, valamint emberkereskedelem és kényszermunka miatt bűnösnek találta a házaspárt, akiket 14, illetve 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek.

Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése miatt fellebbeztek.

„A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű vádlottak hónapokon keresztül olyan intenzíven és embertelen módon bántalmazták és éheztették a sértettet, hogy tisztában kellett lenniük azzal, cselekményük a nő halálához vezet. A különös kegyetlenség megállapításához kétség sem fér, ezért a fellebbviteli főügyészség indítványozta a férfi vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés, míg feleségével szemben lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását” – írja az ügyészség, hozzátéve, hogy másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.


Forrás

Érdekességek

JD Vance courts Jewish Republicans. Tucker Carlson still looms.

Saját konvoja egyik autóját tarolta le a szlovén elnök autója

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF367Ft
03 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 10:10 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 10:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.2Ft
03 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 10:10 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 10:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »