Jeff Bezossal építteti ki a NASA az új marsi kommunikációs hálózatát

Jeff Bezos űrcégével építteti ki az amerikai űrügynökség új marsi kommunikációs hálózatát – közölte kedden a NASA.

A Blue Originnek a maximum 700 millió dolláros (224 milliárd forint) értékű szerződés fejében egy Marsi Telekommunikációs Keringőegységet (MTO) kell a NASA-nak 2028 végéig leszállítania. A cég Blue Ring platformjára épülő, elektromos és kémiai hajtóművekkel felszerelt űreszköz szélessávú rádiókapcsolatot biztosít majd a Föld és a Mars között.

Az űreszköz kommunikációs rendszerével várhatóan távoli Mars körüli pályájáról egyszerre több leszállóegységgel is képes lesz kapcsolatot tartani. Emellett kis méretű műholdakat is alacsony Mars körüli pályára állít, amik átjátszóállomásokként funkcionálnak majd az olyan meglévő szondáknak, mint a Curiosity és a Perseverance marsjárók.

Egy új, kommunikációs feladatokat ellátó marsi keringőegységre különösen nagy szüksége van most a NASA-nak, miután tavaly decemberben elvesztették a kapcsolatot a MAVEN űrszondával. A MAVEN ugyanis kulcsszerepet játszott a felszínen dolgozó két marsjáró adatainak Földre történő továbbításában. Ezt a feladatot azóta a NASA két másik, öregedő keringőegysége, a Mars Odyssey és a Mars Reconnaissance Orbiter, valamint az európai űrügynökség Trace Gas Orbiter keringőegysége vett át tőle.

A NASA szerint az új marsi kommunikációs hálózat 2030-ban állhat üzembe, és átjátszóállomásként funkcionál majd a jelenlegi és jövőbeli robotszondás és emberes marsi küldetéseknek.


Forrás

Érdekességek

Kevés idejük marad a magyar férfiaknak a nyugdíjas évekre

Megpillanthatták a sötét anyagot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF369.57Ft
02 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 11:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 10:56 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.46Ft
02 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Sep 2026 11:05 UTC
Latest change: 02 Sep 2026 10:56 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »