Az SZFE kuratóriumánál nagyot vétózott a minisztérium, az lett az elnök, aki nem szerepelt a szenátusi rangsorban

Feszülten várták a kekvák által fenntartott egyetemeken, hogy kiket nevez ki az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a kuratóriumokba és a felügyelőbizottságokba. A félelem ugyanis az volt, hogy a régi, adott esetben a NER-t kiszolgáló szenátusok beejtőernyőztetik a saját embereiket arra az egy évre, amíg a megbízatás szól. (Az egyetemeket fenntartó kekvák ugyanis jövő augusztusban megszűnnek.)

A pályázatot a minisztérium írta ki, az érvényesen pályázókat a szenátusok véleményezték és rangsorolták, majd javaslatot tettek a minisztériumnak, ahol megszületett a végső döntés. A Telex információi szerint a minisztérium több esetben nem fogadta el a szenátusoktól kapott rangsort, és változtatott a listán. Előfordult, hogy a sorban hátrébb álló pályázók közül jelöltek ki új tagot. Az SZFE esti közleményéből kiderült, náluk konkrétan az lett az elnök, aki nem is szerepelt a szenátus rangsorában.

A szakszervezetek egyébként kérték is, hogy a szenátusi listák mérlegelésekor vegyék figyelembe, hogy a testület sokszor nem független a kekvás vezetéstől. A lap egyik forrása úgy hallotta, egyes egyetemeknél a jelöltek listáját a Miniszterelnöki Hivatalba is elküldték, bár hogy aztán a döntést hol hozták meg, azt nem tudni.

SZFE

Az SZFE-n teljesen lecserélődött a kuratórium, az elnöke Kovács András Bálint filmesztéta, az ELTE Művészettudományi és Médiakutatási Intézet igazgatója, a Filmtudomány Tanszék vezetője lett. (Eddig Vidnyánszky Attila volt az elnök.)

Az SZFE közleményéből kiderült, a szenátus által javasolt öt tagból három került be a testületbe, és az elnökké választott Kovács András Bálint nem szerepelt a szenátusi rangsorban, ahogy az egyetem előző rektora, Upor László is csak a 10., vagyis póttag volt. A minisztérium döntése nyomán ő is bekerült.

Upor a Telexnek azt mondta, az alapítványi váltás nulladik percétől hangos ellenzője volt az új rendszernek, ezért most nem ugorhat el egy olyan feladat elől, ami ezt a rendszert hivatott lebontani. Rajtuk kívül Dániel Gábor, Jeney Zoltánné Tóth Éva és Imely Zoltán került be. Imely sem volt a listán az SZFE közleménye szerint.

Corvinus

A Telex azt írta, az elsőként modellt váltó Budapesti Corvinus Egyetemen Hernádi Zsolt Mol-vezér helyére Gauder Milán üzletember került, aki régen a Mastercard Magyarországért felelős igazgatója volt, most fintech befektető és az Átrium színház egyik tulajdonosa.

A kuratórium tagja lett Balázs Zoltán politológus, a BCE doktori tanácsának elnöke, Tóth Ágnes közgazdász, aki korábban a Budapesti Metropolitan Egyetem elnök-vezérigazgatója, valamint a Prohuman Zrt. vezérigazgatója volt, Dunavölgyi Mária, a Corvinus Vezetéstudományi Intézetének oktatója és az egyetem Alkalmazotti Tanácsának elnöke, illetve Lakatos László Péter, a BCE Számviteli és Jogi Intézetének vezetője. (Pályázott Ádám Zoltán volt docens is, de őt nem választották ki.)

Itt titoktartási nyilatkozatot írattak alá a szenátusi tagokkal, így nem tudni, hogy a 44 pályázóból kiket javasoltak a minisztériumnak.

Merkely jelöltjei közül hárman mentek át

Ahogy arról beszámoltunk, a Semmelweis Egyetemen komoly feszültséget okozott, ki lesz a jelölt, és mennyire lesz befolyása Merkely Béla rektornak. A lap tudomása szerint itt sem fogadott el mindenkit a minisztérium, akit a szenátus jelölt. Egy forrás szerint „hárman mentek át Merkely jelöltjei közül.”

A kuratórium elnöke Csala Miklós, a Semmelweis Egyetem Molekuláris Biológiai Tanszékét vezető egyetemi tanár lett, a felügyelőbizottság élére pedig Dul Zoltán fogorvost, egészségügyi menedzsert, a Magyar Orvosi Kamara felügyelőbizottságának tagját, országos fogorvos kollegiális vezetőt jelölte ki a minisztérium. A lap forrása szerint a jövőre nézve ez a két vezető lesz meghatározó, mert komoly változást akarnak, és átvilágítanák a korrupciós ügyeket.

MOME és Pécs

A MOME-n is változott a lista, a szenátusi top-jelöltek közül egy ember nem került be. A kuratórium elnöke Somlai-Fischer Ádám építész, a Prezi társalapítója lett, tag pedig Vargha Balázs, a MOME Média Intézet vezetője, Babarczy Eszter művészettörténész, az egyetem oktatója, Lévai Klára, a MOME könyvtárának vezetője és és Derényi András felsőoktatási szakértő.

Pécsen is felülírta a minisztérium a listát, ötből csak három szenátusi jelölt került be. A kuratórium elnöke Feller Antal, vegyészmérnök, gyógyszerkutató, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója lett, ő kapta a legtöbb szavazatot. Rajta kívül Fedor Ferenc, Zeller Gyula, Berkes György és Kiss Farkas Gábor került be a testületbe.


Forrás

Érdekességek

Hivatalosan is elvették Mészároséktól az M6-os egy rövid szakaszát

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.18Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 01:20 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 01:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.85Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Sep 2026 01:20 UTC
Latest change: 05 Sep 2026 01:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »