Oroszország és Grönland összemegy, Afrika megnő, ha a világ eleget tesz egy új ENSZ-határozatnak

Az országok valós méretét pontosabban ábrázoló világtérkép használatának előmozdítását szavazta meg pénteken az ENSZ Közgyűlésén 164 tagállam. Az afrikai kezdeményezésre megszavazott határozat értelmében szorgalmazzák, hogy az országok hagyják el a 16. századi, Mercator-típusú világtérképet, és helyette az úgynevezett Equal Earth-vetületet helyezzék előtérbe.

A Mercator-vetület a 16. század óta használt térképészeti ábrázolás, amely hajózáshoz jól alkalmazható, de az Egyenlítőtől a sarkok felé haladva erősen torzítja a területek arányát. A sarkok felé a szárazföldek mérete óriásira nő: Grönland például akkorának látszik rajta, mint Afrika, holott a valóságban csak a töredéke. Ezen így néz ki a Föld:

A sokkal valósághűbb arányokat ábrázoló térképen viszont így:

Togo állt a kezdeményezés élére, hogy magasabb szintre emeljék az Afrikai Unió arra irányuló kampányát, hogy korlátozzák az úgynevezett Mercator-vetület használatát. „Egy igazságos világ alapja az igazságos térkép” – jelentette ki Robert Dussey togói külügyminiszter, aki szerint a Mercator-vetület széles körű használata még a gyarmatosítás öröksége.

Togo közleménye szerint az ENSZ-határozat jogilag nem kötelező, és semmilyen formában nem kérdőjelezi meg a Mercator-vetület használatát a tengeri és a légi közlekedésben.

Hat tartózkodás mellett egyedül az Egyesült Államok szavazott a javaslat ellen, arra hivatkozva, hogy azt szerinte „ideológiai törekvések inspirálták”, és csak eltereli a figyelmet a nemzetközi béke, jólét és jó kapcsolatok valódi problémáiról.

A Mercator-világtérképet használják világszerte az oktatásban is. Togóban azonban az év végéig lecserélik a világtérképeket az iskolákban és a földrajz tankönyvekben, hogy ezzel is példát mutassanak más országoknak – mondta el Robert Dussey. A következő lépésben a geoinformatikai és helymeghatározási technológiákat használó vállalatokat szeretnék bevonni a reformba. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Nagyon kikapott az éremesélyes franciáktól a vébére 28 év után visszatérő női kosárválogatott

Halálos beteg férfi 168 millió forintot nyert a lottón

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.38Ft
05 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 23:20 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 23:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.91Ft
05 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Sep 2026 23:20 UTC
Latest change: 04 Sep 2026 23:12 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »