Az orosz elnök elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat egy amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel – jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az Interfax hírügynökség közlése szerint. Donald Trump amerikai elnök két megbízottja, Steve Witkoff és Jared Kushner ugyanis a hétvégén érkezett az orosz fővárosba – írja az MTI. Moszkvai tárgyalásaik után pedig vasárnap Kijevbe utaznak, ahol az ukrán vezetéssel egyeztetnek. A tárgyalások célja, hogy felgyorsítsák az ukrajnai háború lezárását célzó egyeztetéseket.

Trump pénteken újságíróknak azt mondta, hogy a két megbízott „egy, a háború lezárását célzó javaslatot visz magával”. Az Egyesült Államok és szövetségesei eddigi békeközvetítési kísérletei azonban még nem hoztak áttörést. Witkoff és Kushner Trump hivatalba való visszatérése óta már több alkalommal járt Moszkvában. A vasárnapi útjuk ugyanakkor az első közös látogatásuk lesz Kijevben – írja a BBC.

Zelenszkij szombaton azt mondta, hogy Oroszország az éjszaka folyamán szerinte szándékosan látványos csapásokat mért a kijevi és a boriszpili repülőtérre, közvetlenül az amerikai küldöttekkel tervezett találkozó előtt. Az ukrán elnök azt mondta, hogy szerinte „egyértelmű, hogy ezek a repülőterek elleni orosz csapások reakciót jelentenek azokra az egyeztetésekre és előkészületekre, amik arról szólnak, hogy az amerikai fél esetleg repülőgéppel érkezhet Ukrajnába, és a kijevi vagy a boriszpili repülőtéren szállhat le”. Zelenszkij pénteken elmondta, hogy az amerikai küldöttek látogatása idején Ukrajna garantálná az orosz légtér biztonságát, és arra kérte Oroszországot, hogy ugyanezt tegye az ukrán légtér esetében.

Witkoff és Kushner moszkvai látogatására alig több mint egy héttel azután kerül sor, hogy John Ratcliffe, a CIA igazgatója ritka látogatást tett az orosz fővárosban. Sem Washington, sem a Kreml nem közölte hivatalosan, hogy miről tárgyaltak ezen a találkozón. Trump a múlt héten azt mondta, hogy az egyeztetés „nagyjából rutinszerű” volt.

Tavaly az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország külön-külön is arra utalt, hogy az amerikai közvetítéssel tartott intenzív tárgyalások után közelebb kerülhettek a háború lezárását célzó megállapodáshoz. Az európai szövetségesek Párizsban is tárgyalásokat folytattak, de ezek az egyeztetések végül szintén áttörés nélkül zárultak.


Forrás

Érdekességek

Missouri Supreme Court pauses GOP gerrymander, likely netting Democrats 1 House seat

Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.33Ft
06 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 11:35 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 11:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.83Ft
06 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Sep 2026 11:35 UTC
Latest change: 06 Sep 2026 11:27 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »