Évekkel a testsúlyvesztés után is megőrizhetik immunsejtjeink az elhízás emlékét

Hosszú távú hatást gyakorol az immunrendszerre az elhízás, évekig megemelkedetten tartva egyes egészségügyi kockázatokat a testsúlyvesztés után is – derül ki egy kutatásból, amiről kedden számolt be a ScienceDaily.

Claudio Mauro, a Birminghami Egyetem immunológus professzora és kollégái azt találták, hogy az adaptív immunrendszer segítő T-sejtjei évekig megőrizhetik a korábbi elhízás jeleit, jóval azután, hogy az egyének testsúlya lecsökkent. A korábbi testállapot „memóriája” olyan folyamatokat zavarhat meg, mint a sejtek öntisztító folyamata, az autofágia, vagy az immunsejtek öregedésének szabályozása, ami megmagyarázhatja, hogy testsúlycsökkenésen átesett emberek miért vannak kitéve továbbra is az elhízással összefüggő egészségügyi kockázatoknak.

Ennek hátterében egy DNS-metilációnak nevezett epigenetikai folyamat állhat, aminek során a sejtekben olyan kémiai markerek (metilcsoportok) kerülnek a DNS-re, amik gének kifejeződését befolyásolhatják. A kutatók egérkísérletek alapján azt becsülik, hogy a segítő T-sejtek elhízásra jellemző epigenetikai mintázatai embereknél évekkel a sikeres fogyás után is megmaradhatnak.

„Eredményeink arra utalnak, hogy a rövid távú testsúlyvesztés nem feltétlenül csökkenti azonnal az elhízással összefüggő egyes betegségek, például a 2-es típusú cukorbetegség és egyes daganatos megbetegedések kockázatát” – mondta Mauro az EMBO Reports folyóiratban közölt kutatásuk konklúziójáról. Ehelyett a fogyást követő testsúlyszabályozás az elhízási emlékezet lassú elhalványodásához vezet, és az elhízás T-sejtekre gyakorolt hatásának megszűnése 5-10 évig is eltarthat.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:


Forrás

Érdekességek

Az oroszok most jelzik a németeknek, hogy beleállnak, nem riadnak vissza a további eszkalációtól

Műholdas képek mutatják meg, mennyit melegedett Budapest 40 nyár alatt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF367.85Ft
03 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 01:10 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 01:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.39Ft
03 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 03 Sep 2026 01:10 UTC
Latest change: 03 Sep 2026 01:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »