A lengyel külügyminiszter szerint pénzutalások és felvételek bizonyítják, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal

„Az oroszok szorosan együttműködtek Orbán Viktor kormányával. Erre bizonyítékaink vannak átutalások és felvételek formájában. Utóbbiakon egykori magyar kollégám, Szijjártó Péter úgy beszél Szergej Lavrovval, mintha egy kisiskolás, vagy az orosz külügyminiszter alvállalkozója volna” – ezt mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a Wyborczának adott interjúban, amit a HVG vett észre.

Hangfelvételek már a választások előtt nyilvánosságra kerültek olyan felvételek, amiken az Orbán-kormány külügyminisztere már-már kínosan megalázkodó, hajbókoló módon beszél orosz kollégájával. „Mindig a rendelkezésedre állok” – mondta Szijjártó egy március végén megjelent hangfelvételen, áprilisban olyan felvétel került nyilvánosságra, amin uniós dokumentumok Moszkvának átadását ígéri meg, és már a választások után az is kiderült, hogy felajánlotta a segítségét a Wagner-lázadáskor is Lavrovnak – jót dübörgünk, elefánt, ugyebár –, aki erre kinevette.

Mindezeken túl azonban elképzelhető, hogy a lengyeleknek máskor készült felvételeik is vannak, bár az sem zárható ki, hogy csak a korábbi, nyilvánosságra került videókra utalt vissza Sikorski. Arról viszont korábban semmilyen információ nem jelent meg a nyilvánosságban, hogy pénzügyi tranzakciók dokumentumai is bizonyítanák az Orbán-kormány kitettségét Moszkvának.


Forrás

Érdekességek

Democrats are making corruption messaging a pocketbook issue

Ruszin-Szendi Romulusz: Lesz Magyarországnak lézerfegyvere

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.33Ft
18 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 01:25 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 01:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.28Ft
18 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 01:25 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 01:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »