A Nyírő Gyula pszichiátriai intézet új főigazgatóját is meglepte, mennyire súlyos problémák vannak az intézetben

A Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) új főigazgatója, Váradi Enikő átvilágította az intézet működését, és ellátási nehézségeket, de a munkatársak részéről együttműködésre való nyitottságot tapasztalt, számolt be az RTL Híradó.

Év elején 500 pszichiáter követelte Ézsi Robin, az előző főigazató leváltását, ami felmondási hullámot is elindított. Váradi Enikő, október elsején állt munkába, a minisztérium azt várja tőle, hogy stabilizálja az intézet működését. Váradi átvilágítással kezdte munkáját.

A Híradónak nyilatkozva azt mondta, meglepték, hogy milyen súlyos infrastrukturális problémák vannak. Annyira rossz több épület állapota, hogy már átszervezésekre is szükség volt. A másik fő probléma, hogy nagyon kevés pszichiáter szakorvos van, rezidensek viszont már jelentkeztek. Az is céljuk, hogy stabilizálják az akut ellátást és fejlesszék a nappali ellátást.


Forrás

Érdekességek

Koncz Zsófia bepereli a szociális és családügyi minisztert, amiért azt állította, hogy 600 millió forint közpénz ment el a kampányára

Meghalt Kuna Károly színművész

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.34Ft
18 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 00:25 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 00:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.29Ft
18 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 00:25 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 00:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »