Mi van akkor, ha a hatmilliárdos készpénzbotrány nemzetközi következményei éppen Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölését érintik? Vélemény – Egy magyar korrupciós ügy, egy nemzetközi diplomáciai játszma és egy különös egybeesés.
Hatmilliárd forintnyi készpénz. Erdőkben elásva, épületekben elrejtve, széfekben tárolva.
A történet önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy Magyarország ismét két táborra szakadjon.
Vannak, akik a korábbi hatalom korrupciójának bizonyítékát látják benne. Mások szerint politikailag megrendezett színjáték, amelyben akár maga a jelenlegi kormány és az állami hatóság is szerepet játszhat.
Erről szólt a facebookon megjelent előző írásom, az Abszurdisztán.
Azóta azonban felmerült egy újabb értelmezés.
Mi van akkor, ha az egész történetnek nem csupán belpolitikai jelentősége van?
Mi van akkor, ha a hatmilliárdos készpénzbotrány nemzetközi következményei éppen Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölését érintik?
Mielőtt bárki összeesküvés-elméletet kiáltana, érdemes megvizsgálni néhány tényt.
Egy meglepő nemzetközi történet
Október 26-án az amerikai The Wall Street Journal arról számolt be, hogy a Trump-kormányzat köreiben felmerült Orbán Viktor jelölése az ENSZ főtitkári posztjára.
A beszámoló szerint Washingtonban olyan elképzelést mérlegeltek, amelyben az Egyesült Államok, Oroszország és Kína közös támogatásával kerülhetne a volt magyar miniszterelnök a világszervezet élére.
A hír bejárta a nemzetközi sajtót.
Foglalkozott vele az olasz ANSA hírügynökség, a spanyol El País, az Euronews és természetesen a magyar sajtó is.
Az elképzelés diplomáciai reakciókat váltott ki.
Franciaország külügyminisztere nyilvánosan elutasította Orbán esetleges kinevezését. Lengyel és ukrán politikusok is bírálták a lehetőséget.
A jelölésből mindeddig nem lett hivatalos ENSZ-jelöltség.
De az ügy egy dolgot világossá tett: Orbán Viktor neve valóban megjelent a nemzetközi diplomáciai egyeztetésekről szóló hírekben.
És ekkor, alig három héttel később, november 13-án robbant a magyar készpénzbotrány.
A magyar erdőből a nemzetközi sajtóba
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal bejelentette, hogy a Seszták Miklós volt miniszter ügyében folytatott nyomozás során mintegy 6,5 milliárd forintnak megfelelő készpénzt találtak.
A történethez látványos felvételek társultak.
Pénzkötegek, rejtekhelyek, éjszakai kutatás, hatósági beszámolók.
A hír hamarosan megjelent többek között a Reuters, a BBC, a Deutsche Welle, a német Tagesschau, az olasz la Repubblica és a spanyol El País felületein is.
A nemzetközi tudósítások rendszeresen Orbán Viktor egykori minisztereként azonosították Seszták Miklóst.
Ez természetesen történetileg lehet indokolt. Csakhogy a nemzetközi nyilvánosságban egy ilyen ügy már nem kizárólag a gyanúsított személyéről szól.
A hír politikai környezete óhatatlanul a korábbi kormányra és annak vezetőjére is ráirányítja a figyelmet.
És ez az a pont, ahol a magyar büntetőügy találkozhat a nemzetközi diplomáciával.
Véletlen egybeesés vagy politikai számítás?
Tegyük fel a kérdést!
Lehetséges-e, hogy egy korábbi kormányhoz kötődő korrupciós ügy nemzetközi nyilvánossága befolyásolja egy volt miniszterelnök megítélését, amikor a neve egy kiemelkedő nemzetközi tisztség kapcsán is felmerült?
Természetesen lehetséges.
A diplomáciában a személyes hitelesség, az államközi bizalom és a politikai elfogadottság jelentős szerepet játszik.
De persze ebből még nem következik, hogy a nyomozást vagy annak nyilvánosságra hozatalát kifejezetten ilyen célból szervezték volna meg.
A politikai következmény ugyanis nem bizonyítja a politikai szándékot.
Ez a különbség döntő jelentőségű. Egy valós büntetőügynek is lehetnek politikai következményei. Egy jogszerű hatósági intézkedés is válhat politikai kommunikáció részévé.
És egy nemzetközileg terjedő hír is befolyásolhatja egy politikus megítélését anélkül, hogy bárki előre eltervezte volna ezt a hatást.
Ugyanakkor naivitás lenne azt feltételezni, hogy a politikai szereplők nem ismerik fel, vagy nem próbálják felhasználni egy-egy ilyen esemény kommunikációs lehetőségeit.
A kérdés tehát azzal szemben, hogy lehet-e politikai haszna a botránynak inkább az, hogy van-e bizonyíték arra, hogy a hatósági fellépést vagy a tájékoztatás módját ilyen politikai cél határozta meg.
Jelenleg ilyen bizonyítékot nem ismerek.
De valóban szükség lenne erre?
Van azonban egy másik, legalább ilyen fontos körülmény. Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölése már a készpénzbotrány előtt komoly diplomáciai ellenállásba ütközött.
Franciaország nyilvánosan jelezte, hogy nem támogatná a kinevezését. Márpedig Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó, vétójoggal rendelkező tagja. Ez azt jelenti, hogy egyetlen francia vétó önmagában is elegendő lenne egy ilyen jelölés megakadályozásához.
Ráadásul Orbán Viktor hivatalos jelölése sem történt meg.
Felmerül tehát egy újabb egyszerű, de lényeges kérdés.
Miért lenne szükség egy milliárdos magyar korrupciós botrány nemzetközi felerősítésére egy olyan jelölés megakadályozásához, amely már korábban is jelentős diplomáciai akadályokkal szembesült?
Ez nem zárja ki a politikai szándék lehetőségét.
De mindenképpen gyengíti azt az értelmezést, amely szerint az egész történet kizárólag az ENSZ-főtitkári kinevezés megakadályozására irányult.
A botrány attól még hatással lehet a diplomáciára
És itt következik a történet talán legérdekesebb része.
Egy politikai eseménynek nem feltétlenül kell tudatosan megszervezettnek lennie ahhoz, hogy valaki később politikai eszközként használja fel.
A Seszták-ügyben előkerült készpénz eredetét, tulajdonosát és a feltételezett bűncselekményekkel való kapcsolatát bizonyítani kell. A nyomozás ténye nem jelent jogerős ítéletet. Seszták Miklós tagadja a bűncselekmények elkövetését. Ezek alapvető jogállami szempontok.
Ugyanakkor a nemzetközi sajtóban megjelenő hírek már most alakítják a magyar politikáról alkotott képet.
És ami egyszer bekerült a nemzetközi nyilvánosságba, az később diplomáciai vitákban, politikai érvelésekben és személyi döntések előkészítésekor is előkerülhet.
Nem feltétlenül azért, mert a hír megjelenését ebből a célból tervezték. Egyszerűen azért, mert létezik.
A politikai hitelesség és a büntetőjogi felelősség két különböző kérdés.
Egy volt miniszterelnök politikai megítélését befolyásolhatja egykori munkatársainak ügye. De ez nem helyettesítheti a személyes felelősség bizonyítását.
És visszaérkeztünk Abszurdisztánba
Az eredeti írásomban azt a kérdést tettem fel, hogyan juthattunk el oda, hogy egy állami hatóság hivatalos közlése már nem közös kiindulópontja a tények megismerésének.
Most ehhez egy újabb kérdés társul. Hogyan lehet megkülönböztetni egy valós büntetőügy tényeit annak politikai felhasználásától?
Ha a pénz valóban bűncselekményből származik, azt bizonyítani kell. Ha valaki politikai célból szándékosan megtévesztette a nyilvánosságot, annak is bizonyíthatónak kell lennie.
Ha pedig egy valós ügyet a politikai szereplők saját érdekeik szerint értelmeznek és használnak fel, akkor ezt a kommunikációs folyamatot is érdemes kritikusan vizsgálni.
De egyik lehetőség sem jogosít fel arra, hogy bizonyíték nélkül tényként fogadjunk el egy másikat.
A Seszták-ügy nemzetközi visszhangja és Orbán Viktor esetleges ENSZ-főtitkári jelölésének története valóban érdekes időbeli egybeesést mutat. A kettő között politikai értelemben elképzelhető kapcsolat.
Az azonban, hogy két esemény összefüggésbe hozható, még nem jelenti azt, hogy az egyiket a másik előidézésére szervezték.
És talán pontosan itt húzódik a határ a politikai elemzés és az összeesküvés-elmélet között. Az elemzés kérdéseket tesz fel, ellenőrzi az időrendet, megvizsgálja az érdekeket és keresi a bizonyítékokat.
Az összeesküvés-elmélet ott kezdődik, amikor a feltételezett szándék már bizonyíték nélkül is elegendő magyarázattá válik.
Egy demokratikus társadalomnak az előbbire van szüksége. Nem azért, hogy bármelyik politikust megvédje. És nem is azért, hogy bármelyiket elítélje. Hanem azért, hogy a tények, a feltételezések és a politikai érdekek között továbbra is képes legyen különbséget tenni.
Mert ha már minden nyomozás politikai összeesküvés, minden botrány megrendezett előadás, és minden nemzetközi hír egy titkos diplomáciai játszma része lehet, akkor lassan valóban lehetetlenné válik az igazság megállapítása.
És talán nem is az a legnagyobb veszély, hogy valaki manipulálja a valóságot. Sajnos mára már mindenki annyira számít a manipulációra, hogy a valóságot sem hajlandó elhinni.
Amikor a politika megelőzi az igazságszolgáltatást
És mintha a történet maga is igazolni akarná a fenti gondolatokat, november 16-án újabb érdekes fordulat következett.
Magyar Péter miniszterelnök a parlamenti ülés előtt közzétett Facebook-bejegyzésében már „Kisvakond-frakcióként” emlegette a KDNP képviselőcsoportját, a mellékelt képen pedig Seszták Miklós helyére a Kisvakond figuráját illesztette.
A parlamentben ennél is tovább ment. A megtalált milliárdokat a korábbi kormányok működésével hozta összefüggésbe, és a Fidesz–KDNP képviselőitől kollektív politikai felelősségvállalást, bocsánatkérést követelt.
Mindezt úgy, hogy az NVVH elnöke, Unger Anna előző nap, majd hétfőn ismételten megerősítette: egyelőre azt sem tudják bizonyítani, hogy kié a lefoglalt pénz. Azt tudják, hogy a Seszták Miklóst is érintő büntetőeljárás során találták meg.
A különbség nem jelentéktelen.
Magyar Péter ugyanebben a parlamenti beszédében a jogállamiság fontosságát hangsúlyozta, kijelentve, hogy a törvények a politikusokra és a mindenkori kormánytöbbségre is egyformán vonatkoznak.
Ezzel aligha lehetne vitatkozni.
De vajon a jogállamisághoz nem tartozik hozzá az is, hogy a politikai hatalom képviselői ne előzzék meg az igazságszolgáltatást az ítéleteikkel?
Természetesen egy miniszterelnöknek is joga van politikai véleményt megfogalmazni, felháborodását kifejezni, és követelni a feltételezett bűncselekmények feltárását.
Ahogyan a közvéleménynek is joga van kérdéseket feltenni.
Csakhogy a politikai felelősség megállapítása és a büntetőjogi bűnösség bizonyítása nem ugyanaz. A politikai következtetéseknek pedig különösen nagy súlya van akkor, ha azokat nem egy ellenzéki párt vezetője, hanem az ország hivatalban lévő miniszterelnöke fogalmazza meg.
A hatóság még vizsgálja, kié a pénz. Sőt az eljáró hatóság (NVVH) vezetője hivatalosan is kijelentette, hogy még nem tudják kinek a pénzét találták meg. A politikai kommunikáció azonban már megtalálta a felelősöket.
És éppen ez az, ami miatt a történet nem csupán Seszták Miklósról, Orbán Viktorról vagy a Fideszről szól.
Üdvözöljük egymást ismét Abszurdisztánban!







