Baka András köztársasági elnök ismét megálljt parancsolt egy parlament által elfogadott törvénynek. A politikusok vagyonosodási vizsgálatáról szóló jogszabály visszaküldése jóval többről szól egy jogtechnikai vitánál. Arról is, milyen viszonyt kíván kialakítani az új politikai hatalom a jogállamisággal, a közbizalommal és azokkal az emberekkel, akikre a törvényei vonatkoznak.

November 13-án Baka András köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló intézkedésekről szóló törvényt. Az államfő szerint a jogszabály több rendelkezése olyan kockázatokat hordoz, amelyek a politikusok jogbiztonságát, az adatvédelmet és végső soron magát a közbizalmat is veszélyeztethetik.

A döntés számomra különösen fontos, mert egy korábban megfogalmazódott aggodalmamat erősíti meg.

Magyar Péter már ellenzéki politikusként is többször beszélt a politikusok vagyonosodási vizsgálatáról. A korrupció felszámolására irányuló szándékával alapvetően, sőt mélyen egyetértettem. Egy visszatérő megfogalmazás azonban kezdettől fogva zavart.

A miniszterelnök több alkalommal is a politikusok „ellen” indítandó vagyonosodási vizsgálatról beszélt.

A 2025. február 28-i nyilatkozatában húsz évre visszamenőleges vizsgálatot javasolt a közhivatalt betöltő politikusok és közeli családtagjaik ellen, amit egyébként már február 1-én is ezzel a szóhasználattal tett közzé. Augusztusban ismét. A 2026. február 1-jei Facebook-bejegyzésében ismét ez a megfogalmazás jelent meg. November 3-án, immár miniszterelnökként, újra a volt és jelenlegi kormánytagok ellen meginduló vizsgálatokról írt.

Egyetlen szó természetesen nem bizonyít politikai szándékot. A nyelvhasználat mégis sokat elárulhat arról, hogyan tekintünk egy intézkedés céljára és az érintett emberekre.

Az „ellen” kifejezés számomra ebben az összefüggésben kezdettől fogva rossz üzenetet hordozott. Egy hatósági ellenőrzés törvényes eszköz a közérdek védelmére. Az ellenőrzés alá vont személy ettől még nem válik gyanúsítottá, és a tisztségviselés ténye sem alapozhat meg eleve kedvezőtlen megítélést.

A megfogalmazás ismétlődése miatt már a korábbi bejegyzések megjelenésekor felmerült bennem a kérdés: vajon egy következetes korrupcióellenes rendszer körvonalazódik, vagy olyan politikai szemlélet is megjelenik mögötte, amelyben a vizsgálat önmagában a hatalomgyakorlás eszközévé válhat?

Ez a kérdés ma különösen időszerű.

A korrupció elleni fellépés közös érdekünk

Fontosnak tartom egyértelművé tenni, hogy a politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzését teljes mértékben támogatom.

A közpénzek felhasználásának átláthatósága, a közvagyon védelme és a politikai korrupció visszaszorítása a demokratikus állam működésének alapvető feltétele. A közéleti szereplőknek számot kell tudniuk adni vagyonuk eredetéről, különösen akkor, ha gazdagodásuk nincs összhangban igazolható jövedelmükkel.

Magam is nyolc éve dolgozom aktívan a korrupció visszaszorításáért. Ezt a munkát a közélet tisztaságába vetett meggyőződésem vezérli, és pontosan ezért tartom veszélyesnek, amikor egy alapvetően helyes cél érdekében olyan jogi eszközök jelennek meg, amelyek arányossága és alkalmazásuk garanciái megkérdőjelezhetők.

A korrupció elleni fellépés hitelességét ugyanis legalább annyira meghatározza az alkalmazott eljárások tisztessége, mint azok eredményessége.

Egy demokratikus jogállamban az ellenőrzésnek világos szabályai vannak. Az érintetteknek előre ismerniük kell jogaikat és kötelezettségeiket, az állami beavatkozásnak pedig szükségesnek és arányosnak kell lennie.

Az új törvény több rendelkezése éppen ezeket az alapelveket teszi kérdésessé.

Amikor a tisztességes embernek is magyarázkodnia kell

A törvény egyik leginkább vitatható eleme az automatikusan meginduló, illetve meghatározott időközönként elvégzendő vagyonosodási kockázatelemzések rendszere.

A politikai tisztség betöltéséből vagy annak megszűnéséből önmagában olyan eljárási kötelezettség keletkezhet, amelynek hátterében semmilyen konkrét visszaélésre utaló körülménynek nem feltétlenül kell állnia.

A jogszabály különbséget tesz a kockázatelemzés és a tényleges adóellenőrzés között. Ez lényeges garanciális elem. Ugyanakkor a kockázatelemzés is hatósági adatgyűjtéssel és az érintettek vagyoni viszonyainak feltérképezésével járhat. Az esetleges további eljárások pedig már jelentős adminisztratív és személyes terhet róhatnak az érintettekre.

Képzeljünk el egy korábbi országgyűlési képviselőt, aki teljes egészében törvényes jövedelmekből építette fel egzisztenciáját. Dolgozott a versenyszférában, örökölt, megtakarított, esetleg vállalkozása is volt. Politikai szerepvállalása során semmilyen jogsértést nem követett el.

Mégis olyan helyzetbe kerülhet, amelyben évekkel korábbi pénzügyi döntéseit, családi vagyonmozgásait vagy egyes tranzakcióit kell ismételten igazolnia.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a vizsgálatok a törvényben meghatározott családtagokra is kiterjednek. Bizonyos vagyonátruházások esetén pedig további személyek és vállalkozások vagyoni kapcsolatai is a hatóság látókörébe kerülhetnek.

Ezek az emberek sok esetben saját, a politikától teljesen független életet élnek. Saját munkájukból szereznek jövedelmet, önálló gazdasági döntéseket hoznak, és semmilyen szerepük nincs hozzátartozójuk közéleti tevékenységében.

Joggal merül fel a kérdés, meddig terjedhet az állam ellenőrzési jogosultsága pusztán egy családi kapcsolat miatt.

A törvény szerinti automatikus kockázatelemzés természetesen nem jelenti minden érintett családtag automatikus, tételes adóellenőrzését. A különbség azonban kevés vigaszt jelent, ha az ellenőrzési rendszer működése később indokolatlan vizsgálatokhoz vagy aránytalan adatkezeléshez vezethet.

A tisztességes embereknek is joguk van a magánélethez, a jogbiztonsághoz és ahhoz, hogy az állam velük szemben csak megfelelő indokkal és kellő garanciák mellett alkalmazzon beavatkozó eszközöket.

Különösen fontos ez egy olyan társadalomban, ahol a politikai szerepvállalás eleve gyakran együtt jár a családtagok akaratlan nyilvánosság elé kerülésével.

A közbeszédben gyakran elhangzik a megnyugtatásnak szánt mondat:
„Akinek nincs takargatnivalója, annak nincs mitől félnie.”

Ez azonban súlyosan leegyszerűsíti a kérdést. Egy hatósági eljárásnak ugyanis akkor is lehet ára, ha végül semmilyen szabálytalanságot nem állapítanak meg. A dokumentumok összegyűjtése, a korábbi vagyoni döntések igazolása, az ügyintézés, az esetleges jogi képviselet mind időt, energiát és akár jelentős anyagi ráfordítást igényelhet. Ehhez társulhat a bizonytalanság, a stressz és a magánéletbe való beavatkozás terhe. Különösen aggályos, ha mindez olyan embereket is érinthet, akik csupán családi vagy más vagyoni kapcsolatuk révén kerülnek egy politikushoz kötődő vizsgálat látókörébe. A jogállamnak az indokolatlan hatósági terhektől is védenie kell polgárait. A politikai szerepvállalás, a politikusi ambíció vagy egy közéleti szereplőhöz fűződő személyes kapcsolat önmagában nem szolgálhat korlátlan felhatalmazásként az állami ellenőrzésre.
Az állampolgár törvénytisztelete nem jelenthet feltétlen kötelezettséget arra, hogy az állam minden beavatkozását szükségesnek, arányosnak és igazságosnak is tekintse.

A köztársasági elnök aggályai nagyon is valósak

Baka András köztársasági elnök november 13-i döntésének egyik legfontosabb üzenete, hogy a törvény céljával való egyetértés önmagában nem teszi elfogadhatóvá annak valamennyi rendelkezését.

A Sándor-palota közleménye szerint az államfő különösen aggályosnak tartja, hogy a politikusok akár tisztségük megszűnését követően, hosszú éveken át folyamatos hatósági kockázatelemzés alatt állhatnak.

A köztársasági elnök azt is kifogásolja, hogy a szabályozás bizonyos rendelkezései eleve rosszhiszemű magatartást feltételező értelmezésre adhatnak lehetőséget.

Ez a megállapítás különösen közel áll a saját aggodalmaimhoz.

A közbizalom helyreállítása aligha képzelhető el olyan rendszerben, amely a közéleti szereplők egész csoportját általános bizalmatlansággal kezeli.

Az államfő további fontos szempontot is felvetett. Szerinte biztosítani kell, hogy a politikusok a többi adózóhoz hasonlóan kijavíthassák kisebb hibáikat önellenőrzéssel vagy adategyeztetéssel. A nyilvánosságra hozott adóhatósági megállapítások sem vezethetnek aránytalan megbélyegzéshez.

A jogegyenlőség követelménye ugyanis a politikusokra is vonatkozik.

Az államfő talán legsúlyosabb adatvédelmi kifogása az országos ingatlan-nyilvántartás gyakorlatilag teljes adatbázisának negyedévenkénti átadását érinti.

A közlemény szerint az adatok ilyen széles körű, megfelelő célhoz kötöttség, időbeli korlátozás és törlési szabályok nélküli továbbítása az európai adatvédelmi követelményekkel is ellentétes lehet.

Ez már messze túlmutat a politikusok vagyonosodásának kérdésén.

A szabályozás ilyen formában olyan állampolgárok hatalmas körének adatait is érintheti, akiknek a politikához vagy bármilyen feltételezett korrupciós ügyhöz semmi közük.

Az állam adatkezelési lehetőségeinek bővítése minden esetben különös körültekintést igényel. Az így létrejövő adatvagyon és az ellenőrzési jogosultságok ugyanis a későbbi kormányok rendelkezésére is állhatnak.

Éppen ezért a jogalkotónak az esetleges későbbi visszaélések lehetőségét is figyelembe kell vennie.

A törvény célja és eszközei között összhangnak kell lennie

A jogszabály már a címében is a közbizalom helyreállítását tűzi ki célul.

A közbizalom azonban rendkívül érzékeny érték.

A társadalomnak bíznia kell abban, hogy a közpénzekkel visszaélő politikusokat felelősségre vonják. Ugyanilyen fontos annak bizonyossága, hogy a hatóságok eljárásai minden érintettel szemben tisztességesek, kiszámíthatók és politikailag elfogulatlanok.

Egy szabályozás tartalmazhat kifejezetten indokolható, közérdekű intézkedéseket, miközben egyes rendelkezései túlzott állami beavatkozást tesznek lehetővé.

A korrupció elleni küzdelem erkölcsi és társadalmi támogatottsága ezért különös felelősséget ró a jogalkotóra.

A törvényeket természetesen be kell tartani. A törvényhozás felelőssége ugyanakkor az is, hogy a megalkotott szabályok összhangban álljanak saját deklarált céljaikkal és az alapvető jogállami követelményekkel.

Ha egy közbizalom építésére szánt törvény a megfélemlítés érzetét kelti, ha az ártatlan érintettek számára is aránytalan terheket okozhat, vagy ha széles körű adatgyűjtést tesz lehetővé megfelelő biztosítékok nélkül, akkor a jogalkotónak kötelessége felülvizsgálni a választott eszközöket.

Ezt a felülvizsgálatot most maga a köztársasági elnök kezdeményezte.

A fékek és ellensúlyok visszatérésének jele?

Baka András döntése azért is figyelemre méltó, mert néhány napon belül már második alkalommal akadályozta meg egy parlament által elfogadott törvény azonnali hatályosulását.

November 9-én az állami vagyon védelmével kapcsolatos törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. Akkor elsősorban a befektetési alapokra vonatkozó szabályok, a kisebbségi tulajdonosok jogai és a jogbiztonság kérdései merültek fel.

A november 13-i döntés más természetű. Ezúttal az államfő az Országgyűléshez küldte vissza a törvényt, lehetőséget biztosítva a kifogásolt rendelkezések újragondolására.

A két eljárás jogilag különbözik egymástól, közös jelentőségük azonban számomra egyértelmű.

A köztársasági elnök élt az Alaptörvényben biztosított hatásköreivel, és két alkalommal is érdemi kifogásokat fogalmazott meg a parlamenti többség által támogatott jogszabályokkal szemben.

Ezt a magyar alkotmányos intézményrendszer működése szempontjából biztató fejleménynek tartom.

A hatalmi ágak közötti ellenőrzés és az alkotmányos fékek működése alapvető feltétele a demokratikus berendezkedésnek. A köztársasági elnök feladatai közé tartozik, hogy szükség esetén a parlamenti többség döntéseivel szemben is érvényesítse az alkotmányos szempontokat.

Természetesen már most hallhatók olyan vélemények, amelyek szerint ezek a döntések csupán egy előre eltervezett politikai színjáték részei. E feltételezések szerint az államfő látszólagos önállósága később éppen a kormányzati hatalom koncentrációját legitimálhatja.

Az ilyen értelmezésekkel szemben óvatosságot tartok indokoltnak.

A politikai bizalmatlanság önmagában érthető társadalmi jelenség, különösen egy hosszú időn át megosztott közéletben. A feltételezések azonban csak akkor válhatnak megalapozott következtetéssé, ha ellenőrizhető tények támasztják alá őket.

Jelenleg két konkrét államfői döntést ismerünk, amelyek érdemi jogi kifogásokat tartalmaznak.

Ezeket a döntéseket a tényleges tartalmuk és következményeik alapján érdemes megítélni.

A jövő természetesen megmutatja majd, hogy az új politikai rendszerben mennyire tudnak tartósan és következetesen működni az alkotmányos fékek és ellensúlyok.

A mostani fejlemények számomra mindenesetre okot adnak a bizakodásra.

A valódi változás mércéje

Az elmúlt évek magyar közéletének egyik legsúlyosabb problémája éppen a közbizalom megrendülése volt.

Sokan érezték úgy, hogy a politikai kapcsolatok, a hatalmi pozíciók és a gazdasági előnyök között olyan összefonódások alakultak ki, amelyek feltárására és ellenőrzésére az intézményrendszer már nem képes megfelelő hatékonysággal.

Ezen változtatni kell.

A politikusok vagyongyarapodásának ellenőrzése fontos lépés lehet ezen az úton. A közpénzekkel való visszaélések feltárása, az indokolatlan gazdagodás vizsgálata és a jogsértések következetes szankcionálása egyaránt szükséges.

A változás hitelességét ugyanakkor az fogja meghatározni, hogy az új hatalom saját magára is ugyanazokat az elveket alkalmazza-e, amelyeket elődeitől számon kér.

A jogállamiság ugyanis a hatalom önkorlátozásának képességét is jelenti.

Egy demokratikus kormányzat erejét az is mutatja, hogy milyen garanciákat biztosít azoknak, akikkel szemben az állam fellép.

Baka András mostani döntése lehetőséget teremt arra, hogy a parlament egy fontos, társadalmilag indokolt korrupcióellenes intézkedés szabályait pontosítsa.

Bízom abban, hogy az Országgyűlés él ezzel a lehetőséggel.

Mert a korrupció elleni küzdelemnek akkor van valódi értelme, ha közben a jogbiztonság, az emberi méltóság és az alapvető szabadságjogok is megerősödnek.

A közbizalmat csak olyan állam képes helyreállítani, amely maga is méltó a bizalomra.

Jámbor Péter
2026. november 13.