Rosszabbul bánnak velem mint egy pedofillal!

Nem félek és nem kötök alkut!

Rosszabbul bánnak velem mint egy pedofillal!

Nyilatkozta az olasz miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter, Matteo Salvini. A hírt néhány órája hozta le a teljes olasz sajtó. Emlékezetes, hogy 6 év börtönt kért rá az ügyészség, többek között emberrablás vádjával. Az esetről korábban itt számoltunk be. Bár párnapja politikai és ironikus „Bűnbánatot” színlelt, de jelek szerint elhatározta, hogy a legvégsőkig fog a maga és Itália érdekeiért és az igazságért küzdeni. Az október 18.-ra kitűzött tárgyalásra már mozgósítja híveit. Kérte, hogy minél többen legyenek jelen a palermói ügyészség által képviselt vád  tárgyalásának napján.

Eközben a Giornale di Sicilia emlékeztet arra, hogy

az Északi Liga miniszterelnök-helyettese az olaszországi kormányszövetségesek támogatása mellett Orbán Viktor megújult közelségét is kamatoztatja: a magyar elnök valószínűleg a szuverenisták nevében „Európa legbátrabb hazafiává” és mindenekelőtt „hősünkké” koronázza.

Azt már tudjuk, hogy várhatóan pénteken Salvini Budapestre érkezik.

El kell azt is ismerni, hogy Salvinit az illegális bevándorlás elleni küzdelme során hozott döntése, egyesek szerint erős túlkapása miatt, állították bíróság elé. Talán az eszköz volt túl erős, de az illegális bevándorlás elleni küzdelem –véleményem szerint– nem lehetne vitatható kötelezettség.

Érdekességek

Kuba figyel

Most akkor hol a határ?

hir8.com

HU EUR/HUF389.04Ft
03 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 23:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 23:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.97Ft
03 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 23:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 23:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek