
Update (09.25.): A cikk korábbi verziójában azt írtuk, az emberi szervezetben tett forradalmi felfedezést a Claude. Ez egy rossz értelmezés alapján terjedő híren alapult, a hibát javítottuk.
Az Anthropic szerint a Claude nevű AI-modellje „potenciálisan forradalmi” felfedezést tett: egy „korábban ismeretlen enzimrendszert” azonosított bakteriofágok, vagyis baktériumokat fertőző vírusok DNS-ében – írja az Independent. A rendszer a CRISPR-re emlékeztet, arra a bakteriális védekező mechanizmusra, amelyből a biológiai kutatást forradalmasító génszerkesztő eszköz lett, és amelyért Emmanuelle Charpentier és Jennifer Doudna 2020-ban kémiai Nobel-díjat kapott. A cég ugyanakkor hangsúlyozza, hogy egyelőre nem tudják, mi a rendszer szerepe, és azt sem mutatták ki, hogy génszerkesztésre alkalmas lenne.
A CRISPR (clustered regularly interspaced short palindromic repeats) olyan új génszerkesztési technológia, amely az RNS- és DNS-szekvenciák pontos, gyors és olcsó módosítását, vagy új gének beillesztését teszi lehetővé.
Az Anthropic azt is közölte, hogy Kaliforniában biotech-laboratóriumot hozott létre, ahol a Claude segítségével biológiai hipotéziseket dolgoz ki, majd azokat laboratóriumi körülmények között teszteli. Ezzel lényegében az AI alkalmazási lehetőségeit próbálják ki a biológiai kutatások terén – ugyanakkor a cég szerint kutatásaik „csak a biológiai biztonsági kockázati szintek alacsonyabb fokozatait érintik”.
Jelenleg a Claude olyan DNS-szekvenciákat keres, amelyek olyan fehérjékhez kapcsolódnak, amelyek működését a tudósok még nem ismerik pontosan. A Claude feldolgozza az adott témával kapcsolatos szakirodalmat, jelentést készít a kutatók számára, értékeli a bizonyítékokat, és a lehetőségek többségét elveti. Ha valami átmegy ezen a felülvizsgálati folyamaton, a kutatók az Anthropic laboratóriumában megvizsgálják a fehérjét, és meghatározzák annak jellemzőit – szintén a Claude segítségével.
Ez a folyamat vezetett most el a bejelentett eredményhez. Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója szerint „olyan molekuláris gépezetre bukkantak, amelyről feltételezhető, hogy új génszerkesztési mechanizmust képviselhet”, noha pontos funkciója még nem világos.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:







