A férfiak egészségét sokszor a nők menedzselik, de ez nem mindig jó

Egy hosszú ideje együtt élő párnál ez gyakran már teljesen természetes, hiszen a nő pontosan ismeri párja szokásait: észreveszi, ha rosszabbul alszik, ingerlékenyebben ébred, vagy valami apróság megváltozik a mindennapi életben. Mindeközben azzal is tisztában van, hogy a barátja/férje hajlamos halogatni a kivizsgálásokat.

Nem azért, mert nem törődik magával, hanem mert a „majd elmúlik”, vagy „ráérünk még ezzel” hozzáállással inkább bagatellizálja a problémákat.

Kirajzolódó mintázat

Ez különösen jól megfigyelhető a prosztatát érintő panaszok esetében. A tünetek ugyanis többnyire nem egyik napról a másikra jelennek meg, és kezdetben ritkán olyan súlyosak, hogy azonnali orvosi segítséget igényeljenek. Ez pedig táptalaja a halogatásnak: minek foglalkozni vele, ha nem okoz gondot?!

A gyakoribb éjszakai felkelések, sűrűbb mosdólátogatások, hosszabb autóutak előtti tudatos folyadékkerülés vagy a kialvatlanságból fakadó feszültebb reggelek már önmagukban könnyen magyarázhatók az életkorral vagy egy átmenetileg stresszes időszakkal.

Együtt azonban már olyan mintázatot rajzolhatnak ki, amelyet sokszor előbb vesz észre a partner, mint maga az érintett.

Nem lehet átruházni a felelősséget

Innen indul az a jól ismert forgatókönyv, amikor a nő előbb finoman megemlíti, később egyre határozottabban javasolja az orvosi vizsgálatot. Emlékeztet az időpontkérésre, rákérdez, hogy sikerült-e bejelentkezni. Ez a gondoskodás szeretetből fakad, mégis könnyen láthatatlan plusz terhet jelent.

Hiszen folyamatosan figyelnie, emlékeznie és noszogatnia kell, miközben a probléma valójában nem az ő testében jelentkezik.

Ugyanakkor nem arról van szó, hogy a férfiak ne lennének képesek felismerni a saját tüneteiket, azzal is tisztában vannak, hogy a saját egészségükért való felelősséget nem lehet teljesen átruházni arra, aki velük él – akkor sem, ha ő veszi észre elsőként a változásokat.

Egy felnőtt férfi nem gyerek

Az infantilizálás helyett fontos kimondani: egy felnőtt férfi nem gyerek, akit kézen fogva kell elvinni a rendelőbe. Mint ahogy a visszatérő vizelési panaszok vagy a gyakoribb éjszakai ébredések sem párkapcsolati kérdések, és nem is olyan kellemetlenségek, amelyeket természetesnek kell tekinteni az életkor előrehaladtával.

Ezek olyan, egészséggel kapcsolatos jelzések, amelyeket érdemes időben kivizsgáltatni. Ebben a partner figyelme sokat segíthet, de a legfontosabb lépést mégis annak kell megtennie, akinek a szervezete jelez: felismerni a tüneteket, komolyan venni őket, és időben szakemberhez fordulni.

A saját test jelzéseinek felismerése ugyanis személyes felelősség.

Hirdetés

A Proxelan végbélkúp helyi hatású, tökmagolajat tartalmazó orvostechnikai eszköz a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás okozta vizelési zavarok kezelésének kiegészítésére. A prosztata közelében hat, vagyis ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van.
A harmincdarabos kiszerelés vény nélkül elérhető a hazai patikákban. A kezelés ismételhető és akár tartósan is alkalmazható.

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

The post A férfiak egészségét sokszor a nők menedzselik, de ez nem mindig jó first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Eltűnt személyek rokonai tüntettek Mexikóban, hogy a hatóságok végre tegyenek valamit

Visszaadja képviselői mandátumát a volt brit kormányfő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF366.79Ft
01 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 13:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 13:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.17Ft
01 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 Sep 2026 13:55 UTC
Latest change: 01 Sep 2026 13:47 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »