A Holdba csapódhat egy SpaceX-hordozórakéta levált része augusztus elején

Az előrejelzések szerint augusztus 5-én csapódhat a Holdba a SpaceX Falcon 9 hordozórakéta levált felső része. Ezt az elemet tavaly januárban a Firefly Aerospace amerikai vállalat Blue Ghost, valamint a japán ispace Resilience holdszondájának indítására használták, azóta irányítatlanul kering az űrben.

Az Elon Musk alapította SpaceX egyelőre nem kommentálta az értesüléseket. William Cooke, a NASA egyik vezetője szerint egyelőre nem tudni, hogy a becsapódás megfigyelhető lesz-e a Földről, de valószínűleg rendkívül nehezen, vagy egyáltalán nem lesz látható.

A NASA közölte: a Lunar Reconnaissance Orbiter holdszonda a várható becsapódás előtt és után is átrepül a feltételezett helyszín felett, ami további adatokat szolgáltathat az eseményről.

Nem ez lehet az első alkalom, hogy egy rakétafokozat irányítatlanul ütközik a Holdnak, írja az MTI. Az első ilyen eset nagyjából négy évvel ezelőtt vált ismertté: a NASA kutatói szintén a Lunar Reconnaissance Orbiter felvételei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egy 2014-ben indított kínai Csang’e-5 T1 küldetés hordozórakétájának maradványa csapódhatott a Holdba. Kína ezt cáfolta.

Tudományos célból végrehajtott, előre megtervezett becsapódásokra ugyanakkor korábban több alkalommal is sor került.


Forrás

Érdekességek

A legnagyobb teljesítmények néha a bevásárlókocsid mellett történnek

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.98Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 15:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 15:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.4Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 15:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 15:05 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »