A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt

Törvényjavaslatot nyújtott be a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az Országgyűlésnek, melynek értelmében 13 éves kor alatt nem lenne megengedett a közösségimédia-felületekre történő regisztráció, valamint a digitális eszközökön is felhívást kellene elhelyezni, mely szerint azok használata 6 éves kor alatt nem ajánlott – írta az MTI.

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke szerint már az előző kormányzati ciklusban is foglalkoztak ezzel a kérdéssel és zajlottak egyeztetések az unió tisztségviselőivel. Meggyőződésük, hogy olyan javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, ami megfelel az uniós irányelveknek és hasonló szabályozás van érvényben Dániában, illetve Ausztráliában is.

A törvényjavaslat két részből áll: egyrészt rögzíti, hogy a hat éven aluli gyermekek fokozott védelme érdekében minden digitális eszközön el kell helyezni olyan felhívást, amely szerint ezen eszközök használata 6 éves kor alatt nem ajánlott.

Másrészt arra köteleznék a tech-cégeket, hogy megfelelő életkor-azonosítást tegyenek lehetővé annak érdekében, hogy ne tudjanak a gyerekek 13 év alatt regisztrálni a közösségimédia-felületekre. Megteremtenék továbbá a 16 éven aluli gyermekek fokozottabb védelmét is ezeken a felületeken – jelezte Máthé Zsuzsa, a KDNP országgyűlési képviselője.

Az elmúlt időszakban a világ több országában is bevezettek, vagy éppen bevezetés alatt vannak hasonló korlátozások a közösségimédia használatával kapcsolatban, a fiatalok védelme érdekében. Először Ausztráliában született ilyen szabályozás 2025 decemberében, azóta azonban több Európai országban, köztük Nagy Britanniában és Spanyolországban is hamarosan tiltás jöhet.

The post A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tömegkarambol az M0-s körgyűrűn, hatalmas dugó

Orbán Anita megnyitotta a magyar-ukrán egyeztetést

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.73Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 10:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 10:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.94Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 10:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 10:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »