Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből

Összesen 51 kőszegi és 12 szombathelyi helyszínen mutatták ki azbeszttel szennyezett kövek jelenlétét a Vas Vármegyei Kormányhivatal, illetve a kőszegi önkormányzat megrendelésére készült mérések. A köveket főleg utak és parkolók burkolására használták, és amint a vizsgálati jegyzőkönyvekből kiderül, bölcsőde, gyermekotthon és általános iskola közelébe is jutott belőlük.

A most nyilvánosságra hozott vizsgálati eredmények április 28–29-én vett mintákból származnak. Jegyzőkönyveik szerint az összes vizsgált helyszínen kimutatható az azbeszteszennyezés. A szennyezet köveket többek között a kőszegi Városi Játszótér gyalogútjának, a Borostyánkő Gyermekotthon bekötőútjának, a Meseváros Óvoda és Bölcsőde Felsővárosi Tagóvodája melletti közterületi parkoló, a Szociális Gondozási Központ melletti közterületi parkoló, a Bersek József Általános Iskola belső és külső parkolójának, valamint a szombathelyi Középhegyi Waldorf Óvoda parkolójának burkolására használták fel.

Emellett azonban kerültek azbesztes kövek a kőszegi

  • Borostyánkő utcába,
  • Kálvária utcába,
  • Erdő utcába,
  • Királyvölgyi utcába,
  • Hadik András utcába,
  • Bersek József utcába,
  • Arborétum utcába,
  • Hunyadi János utcába,
  • Szent György utcába,
  • Forintos Mátyás utcába,
  • Űrhajósok utcába,
  • Posztógyár utcába,
  • Lóránt Gyula utcába,
  • Csőszház utcába,
  • Hermina utcába,
  • Sáncárok utcába,
  • Vízmű utcába,
  • Fehér sáfrány utcába,
  • a Kövecses dűlőre,
  • illetve a Petőfi tér egyik parkolójába.

Szombathelyen pedig a Jurisich Mihály Gimnázium és Kollégium parkolói, valamint a Thököly Imre utcai városházi parkoló érintett még.

A Kormányhivatal közlése szerint a még ma is működő rohonci bányából származó kőzúzalék is szennyezett lehet, erről tájékoztatták az érintett minisztériumokat és az önkormányzatokat, és megkezdték a rohonci bányákból származó kőzúzalékok felderítését, laboratóriumi vizsgálatát. Korábban Gajdos László élő környezetért felelős miniszter is arról beszélt, hogy öt érintett osztrák bányáról tudnak, amelyek közül négyet már bezártak, egy ötödik viszont működik.

Hogyan került az azbeszt Magyarországra?

Amint lapunk korábban megírta, a szennyezett kövek több különböző osztrák bányából származhatnak. Az azbeszt természetes úton juthatott bele a kövekbe, tehát nem utólag keverték bele, ennek ellenére az emberi mulasztás gyanúja az esettel kapcsolatban fennáll. A Greenpeace szerint ugyanis a pilgersdorfi kőbánya üzemeltetői és az osztrák hatóságok is 2011 óta tudhattak az azbesztterhelésről, ennek ellenére csak 2026 elején záratták be a bányát.

Az azbeszttel terhelt kőzúzalék jelenlétét eddig kimutatták többek között Zalaegerszegen, Sopronban, Szombathelyen és mintegy 40 további Vas megyei településen. Sok helyen gépjárműforgalmat bonyolító utak befedésére használták, ami kifejezetten veszélyes a lakosokra nézve. A kövek ugyanis könnyen darabolódnak, porzanak, ha autók járnak rajtuk, ezzel káros azbesztszálakat juttatva a levegőbe.

A szálak könnyen belélegezhetők, a légutakba és a tüdőbe kerülve idővel komolyan károsíthatják a szerveket. Egyebek mellett azbesztózist okozhatnak, ami a tüdő visszafordíthatatlan hegesedését jelenti, és súlyos légzési problémákhoz vezet. Az azbesztszálak emellett növelik a tüdőrák és a mellhártyadaganat kialakulásának kockázatát is.

Kapcsolódó
Figyemeztető tábla Szombathely családi házas övezetében. Az útépítéshez használt zúzottkőben az egészségkárosító azbeszt jelenlétét laboratóriumi vizsgálatok is alátámasztották.
„Elképzelni sem tudtunk volna ilyen helyzetet” – példátlan a magyarországi azbesztszennyezés esete

Mit tehetnek az érintett települések lakói, mekkora kockázatnak vannak kitéve és egyáltalán hogyan történhetett meg mindez – ezekről kérdeztük a Greenpeace szakértőjét.

The post Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megérkezett a Skoda olcsó SUV-ja, amely a kínai márkákra is veszélyes lehet

Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.39Ft
20 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 09:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 09:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.74Ft
20 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 May 2026 09:50 UTC
Latest change: 20 May 2026 09:42 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »