A korábban Kutyapárt által támogatott, majd Kovács Gergely polgármesterrel szembefordult Visi Piroska a hegyvidéki képviselő-testület feloszlását javasolja

(Frissítés: Cikkünk eredeti verziójának címében azt írtuk, hogy Visi Piroska kutyapárti képviselő volt. Valójában, noha a Kutyapárt honlapján is van profiloldala, a Hegyvidék Jövőjéért Egyesült jelöltjeként, az MKKP támogatásával indult a 2024-es önkormányzati választáson.)

„Az október 22-i képviselő-testületi ülésre előterjesztettem a javaslatomat: mondjuk ki a testület feloszlását, és adjuk vissza a döntést a választóknak” – írja Visi Piroska, XII. kerületi önkormányzati képviselő a Facebookon szombaton.

Mint mondja, a 2024-es megválasztásuk óta azt látja, hogy az önkormányzat nem úgy működik, ahogy a hegyvidékiek joggal elvárják, amire szavaztak.

Problémaként említette:

  • A polgármesternek nincs többsége a testületben, és nem tett érdemi kísérletet új együttműködés kialakítására. A két alpolgármester lemondása óta a kerületnek nincs alpolgármestere, előterjesztés sem volt új alpolgármester választására.
  • Az utakra, járdákra, parkokra, játszóterekre szánt fejlesztési pénz döntő része az év első hét hónapjában érintetlen maradt, a tavalyi évben is kevés valósult meg. Az utak, járdák, játszóterek és óvodaudvarok rossz állapotáról pedig egyre több jelzést kapunk. Gyakorlatilag leálltak a fejlesztések, felújítások, de nem pénzhiány miatt…
  • A Városmajor utca 33. felújításánál viszont a kifizetés túllépte a testület által megszavazott keretet. A keret ezek szerint nem köti a végrehajtókat, simán túllépik az előirányzatot a számokra fontos ügyekben.
  • Elakadt a költségvetés: a 2026-os módosítás két ülésen sem kapott többséget, és ha polgármester úr folytatja a jelenlegi gyakorlatát, akkor elképzelhető, hogy a 2027-es költségvetés is kérdésessé válik.
  • Fontos ügyekben a képviselők nem kapnak megfelelő tájékoztatást, egy személyben születnek döntések, akár a jogosult testület megkerülésével. Így zárult le a bizottsági álláspont ellenére a közterület-felügyeletet támogató szoftver beszerzése is augusztusban.
  • A képviselői kérdésekre a polgármestertől gyakran nem érkezik válasz a törvényes határidőn belül, az irodákkal, intézményekkel pedig a képviselőknek tilos közvetlenül kommunikálniuk.
  • A Hegyvidéki Szociális Központ öt új gondozói álláshelyére megszavazott forrás nem került be a rendeletbe, nem hajtják végre a testület döntéseit. Ezt a gondozásra szoruló idős lakóink érzik meg.

Visi szerint időközi választásra van szükség, hogy egy olyan polgármestert válasszanak meg, aki „képes végrehajtani az elvárt változásokat”.

„A feloszláshoz név szerinti szavazáson legalább 10 képviselő igen szavazata kell. Bízom benne, hogy képviselőtársaim közül sokan osztják az aggodalmamat, és nem érdekeltek abban, hogy ez az áldatlan állapot tartósan fennmaradjon” – írja.

A bejegyzésére először Vadász Gábor, a júliusban lemondott alpolgármester reagált, aki osztotta Visi véleményét.

„Nem így indultunk, és nagyon nem erről volt szó. Sajnos egyet kell értenem Visi Piroskával, hogy eljutottunk oda, hogy a képviselő-testület feloszlása lehet a kiút abból a helyzetből, amibe a hegyvidéki önkormányzat került” – írja.

Vadász szerint egy idő után egyre világosabbá vált, hogy a szakmai kritikának nincs helye, a problémák feltárása helyett azok elhallgatása fontosabb, az együttműködés helyét pedig az egyszemélyi döntések veszik át, végül oda jutottunk, hogy aki szóvá tette a hibákat, az maga vált problémává.

Szerinte azonban így nem működhet egy önkormányzat hosszú távon, ezért „rajta nem fog múlni a testület feloszlatása”.


Forrás

Érdekességek

Even Trump voters think Republicans should split from the president to win

Brutálisan megverték a Washington Post fotósát izraeli telepesek egy palesztin faluban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.34Ft
18 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 06:25 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 06:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.28Ft
18 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 18 Oct 2026 06:25 UTC
Latest change: 18 Oct 2026 06:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »