A kormányváltás után megtorpant Balázs Attila erdélyi birodalma: állnak a beruházások, megszorításokról érkeznek hírek

A NER egyik leglátványosabb erdélyi kirakatberuházásánál hónapok óta nincs kívülről érzékelhető előrelépés, miközben a projektet felügyelő Pro Economica Alapítvány szerint a beruházás továbbra is a tervek szerint halad. Balázs Attila, Tiborcz István egykori üzlettársa, a Puskás Arénát is építő Bayer Construct tulajdonosa az Orbán-kormány éveiben gyárakból, magánrepülőtérből, jégcsarnokból és luxusberuházásokból álló rendszert húzott fel szülőfalujában, a székelyföldi Gyergyóremetén. Három hónappal a magyarországi kormányváltás után a több mint 5,4 milliárd forint magyar támogatással megvalósuló hotel és wellness körül a helyszínen nem láttunk munkavégzést, a remetei Bayer Strada árbevétele egy év alatt csaknem kétharmadával zuhant és nyereségből veszteségbe fordult, helyi forrásaink pedig leépítésekről, megszorításokról és a hokicsapat költségvetésének szűküléséről beszélnek.


Forrás

Érdekességek

Arte: Europe turns a blind eye to Erdoğan's authoritarian moves in exchange for a helping hand

A Biobot nyerte a zsűri első díját, a Robotra Fel! a közönségdíjat a Qubit Nagy Tavaszi Kártyajáték-fejlesztő versenyén

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.92Ft
21 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 21:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 21:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.51Ft
21 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Jul 2026 21:15 UTC
Latest change: 21 Jul 2026 21:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »