A meghalt csapattársáról megemlékező Pogacar nyerte a legrégebbi egynapost

Az először 1892-ben megrendezett La Doyenne, vagyis az Öreg hölgy a legrégebbi a klasszikus kerékpárversenyek között, az öt legnagyobb egynapos viadal, a Monumentumok sorában pedig hagyományosan a negyedik a naptári évben.

A 11 emelkedőt és 4100 méter szintemelkedést tartalmazó vasárnapi viadal korai szakaszán bukás miatt kialakult egy több mint ötvenfős élcsoport, benne a kétszeres győztes belga Remco Evenepoellal, míg a mezőnyben tekert a háromszoros győztes, szlovén Tadej Pogacar, illetve az idén lenyűgöző sikereket arató francia tehetség, a 19 esztendős Paul Seixas.

Seixas próbált tapadni Pogacarra

A két csoport hosszú üldözés után ért össze, a tempó nagyon magas volt. Az olimpiai bajnok Evenepoel már a korábbi években kulcsfontosságúnak számító emelkedő, a Cote de La Redoute elején leszakadt az élcsoportról, amikor pedig a világbajnok Pogacar 35 kilométerre a céltól megindult, kizárólag Seixas tudott tapadni rá, mindenki más lemaradt tőlük. Kettősük hamar félperces előnyre tett szert az üldözőbollyal szemben, amelynek az élére a magára találó Evenepoel állt rövid időre.

Elöl az utolsó lényeges és meredek kaptató, a Cote de La Roche Aux Faucons derekán Pogacar leszakította a szenvedni látszó francia riválisát és fél percre eltávolodott tőle. Ez az emelkedő fontos volt a dobogóért vetélkedő üldözők számára, akik közül a dán Mattias Skjelmose tudott elszakadni. Pogacar – aki fekete karszalagot viselt korábbi csapattársára, a versenybaleset szövődményei következtében pénteken elhunyt Cristian Camilo Munozra emlékezve – az utolsó kilométerre már kiengedhetett, majd a célvonalon az égre mutatva gurult át.

Már csak Merckx áll a szlovén előtt

Ezzel sorozatban harmadszor, pályafutása során negyedszer győzött Liege-ben, utóbbival utolérte az örökrangsorban az olasz Moreno Argentint és a spanyol Alejandro Valverdét és már csak az ötszörös bajnok sportági legenda, a belga Eddy Merckx áll előtte. A Monumentumokat tekintve immár 13 sikernél tart pályafutása során – idén a harmadikat nyerte –, így tovább közelített a 19 győzelemmel élen álló Merckxhez.

Pogacar a 2024-es Liege óta a legfontosabb egynaposokon kivétel nélkül dobogóra állhatott, így már 11-es sorozatnál tart a pódiumokat tekintve.

Seixas megérdemelten lett második, míg a harmadik helyet sprintben Evenepoel szerezte meg, így ugyanaz a hármas állhatott dobogóra, mint a tavalyi Európa-bajnokságon, de a francia és a belga helyet cserélt a franciaországi versenyhez képest.

Eredmény, Liege-Bastogne-Liege, 259,5 km (a viadal honlapja alapján):

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates-XRG) 5:50:28 óra
2. Paul Seixas (francia, Decathlon CMA CGM) 45 másodperc hátrány
3. Remco Evenepoel (belga, Red Bull-BORA-hansgrohe) 1:42 perc hátrány

The post A meghalt csapattársáról megemlékező Pogacar nyerte a legrégebbi egynapost first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kósa Lajos sem veszi fel mandátumát, és nem indul semmilyen fideszes tisztségért

Nagyzolás és túlzás lenne, ha világbajnokként mutatkoznék be

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.66Ft
27 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 01:35 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 01:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311Ft
27 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 01:35 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 01:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »