Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja

Pityinger László, vagyis Dopeman volt a Hotel Lentulai című mandineres műsor vendége, amelyben csaknem két órán keresztül értekeztek Lentulai Krisztiánnal a Fidesz számára hatalmas vereséget hozó választás tanulságairól.

A rapperből fideszes influenszerré váló Dopeman megosztotta gondolatait többek között arról, hogy a harminc és negyven közötti generáció teljesen elvesztette az Orbán Viktorra még olyannyira jellemző „magyar macsóságot”.

Jóléti társadalomba kerültek, mindenük megvan, van idejük gondolkodni, telefont nyomkodni – tisztelet a szegény kivételnek –, és ők olyanok akarnak lenni, mint egy átlagos nyugati ember

– elemezte a helyzetet Dopeman, aki szerint Magyar Péterrel azért tudnak a fiatalok azonosulni, mert egy „ilyen hipszter gyerek, a belőtt hajával, a vonásait illetően elég fiatalos, annak ellenére, hogy meggyűrte az első másfél-két év”.

Letojja a korrupciót

Lentulai arról is érdeklődött vendégénél, egyetért-e Puzsér Róberttel abban, hogy az emberek nem a saját jólétük miatt mentek el ilyen nagy tömegben szavazni, hanem, hogy az út a börtönbe program megvalósuljon.

Egyetértek, csak nem ilyen kéjes arccal mondom. Számomra ez a legszomorúbb dolog, ami történhet. Borzasztó szomorú és elkeserítő, hogy az ember ilyen hosszú történelem alatt nem okul semmiből, és nem úgy hajtja végre a megfelelő változásokat, hogy valahova haladjon vele. Hanem mindig ez a vége, hogy ül egy ember, aki 16 évig szomorkodott, és most annak örül, hogy valaki börtönbe fog menni

– sajnálkozott a rapper, aki szerint a Fidesz bukásával visszatérhet az alvilág és az éjszakai élet is Magyarországon.

Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja. Hogy neked ez az örömöd, ez a vigaszod. Ettől lesz szebb az élet, hogy börtönbe kerül valaki. Hogy valaki ezzel a branddel tudott megnyerni egy választást, az elmond mindent egy társadalom hangulatáról, és arról, hogy hol tart

Sok egyéb mellett beszélt arról is, hogy ő „totálisan letojja a korrupciót”, hiszen úgysem létezik makulátlan ember. Ezért csak az érdekli, hogy ez emberek általános életkörülményei milyenek egy országban, illetve, hogy ő hogy érzi magát.

Visszaadná a sosemvolt díszpolgárságot

Dopeman a választás után jelentette be, hogy visszaadja józsefvárosi díszpolgárságát, mivel „a szeretett drága nyolcadik kerületemből Csipkejózsefvárost csináltak a választópolgárok”. Erre a kerület polgármestere, Pikó András reagált, hogy ez nehezen történhetne meg, ugyanis a rappernek nincs is díszpolgársága.

Emellett a héten egy másik kontextusban is előkerült Pityinger neve: Molnár Áron írt arról, hogy 17 milliárd forint landolt kiválasztottaknál, a választás előtt milliókat kapott előadók között pedig szerinte ott szerepel Dopeman is.

Kapcsolódó
Molnár Áron
Molnár Áron állami kifizetőhelyről beszélt: Tóth Gabiék, Gáspár Győző és Dopeman is kedvezményezettek voltak

17 milliárd forint landolt kiválasztottaknál: ismert előadók kaptak milliókat a választás előtt, Molnár szerint kampánycélokra.

The post Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kórházban a Haladás legendája, a Fradi keserítője, aki egy éve rokkantnyugdíjas

Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.08Ft
27 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 23:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 23:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.83Ft
27 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Apr 2026 23:35 UTC
Latest change: 26 Apr 2026 23:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »