„A pofádat be fogom verni” – ezt kiabálta Tasó László, mert közpénztolvajnak nevezték

Veréssel fenyegetőzött Tasó László miniszteri biztos az egykori választókerületében, amiért közpénztolvajnak nevezték egy tavalyi Facebook-posztban, valamint azt is zokon vette, hogy az általa alapított nyíradonyi látogatóközpontról az terjed a településen, hogy lopja a vizet.

Mit gondolsz te magadról? A pofádat be fogom verni, öcsém! […] Közpénztolvajnak neveztél. Öreg, ezért számolni fogunk

– kiabálta a parlamenti képviselőségéről napokon belül leköszönő Fidesz-politikus egy hangfelvétel szerint.

A címzett az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának külsős tagja volt, aki az eset idején éppen a városi vagyonkezelő cég munkabrigádját vezette. A csapat azt a feladatot kapta az önkormányzattól, hogy tárja fel, hol és milyen vízvezetékek futnak az Európa Parkhoz, ahol az Erdei Harmónia Látogatóközpont található.

A kerítéssel körbevett Európa Park magánterület, a telek szinte teljes egészében Tasóék és az általa alapított Gúth-Keled Egyesület tulajdonában van. A 2023-ban megnyitott látogatóközpontot is az egyesület üzemelteti. A beruházás összességében több mint 800 millió forintos támogatásban részesült különféle európai uniós és hazai állami forrásokból. Ezen a területen alakították ki azt az 1200 méteres futópályát is, amelyre a Miniszterelnöki Kabinetiroda külön támogatást adott, csakhogy a határidő-túllépések miatt a városnak vissza kellett fizetni 45 millió forintot.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint a központ vízellátását biztosító vezetékrendszert a műszaki hiányosságok miatt nem vette át a vízművek, és a csövezés sem került fel a hálózati térképre. A látogatóközpont számára az indulásakor az akkoriban hivatalban levő polgármester, Tasó Béla, a politikus unokaöccse szerződésben biztosította, hogy az önkormányzat fizeti a vízművek által kiállított fogyasztási számlát. A látogatóközpont a megállapodás értelmében hitelesített fogyasztásmérő óra híján bemondásra utalhatta a városnak a saját vízdíját. A jelenlegi átvilágítás szerint a két tétel között havi szinten több százezer forintos különbség jelentkezett, az önkormányzat kárára.

Az utóbbi hetekben megpróbáltak tárgyalni a helyzet rendezéséről, a Gúth-Keled Egyesület azonban nem reagált a kezdeményezésre. A brigádot ezt követően küldték ki, hogy keresse meg a vezetékeket. Erre azért is szükség volt, mert meg kellett oldani az Európa Park melletti önkormányzati terület vízellátását is, ahol a városi majálist tartják majd.

Kiástunk egy árkot, hogy megtaláljuk a vezetékeket, Tasó a munka közben odajött hozzánk, amikor a rendezvényközpontba tartott. Azt kiabálta, hogy »mit ástok, azt gondoljátok, lopom a vizet«, nekem azt, hogy oda, az árokba fog elásni

– közölte lapunkkal Kádár Mihály. A munkavezető elmondása szerint egy hosszabb fenyegetőzés után kapcsolta be a telefonján a hangrögzítőt. Kádár elmondása szerint régi ismerősök, nem először fordult elő, hogy a politikus rárontott a kritikus megjegyzései miatt. Tasó az árok túloldalán állva most csak késve vette észre a telefont, és ekkor egy orrcsavarás beígérésével igyekezett elütni a verbális támadás élét.

A hangfelvételt Kádár a Facebook-oldalán tette közzé, ám közben a politikus is kitett egy posztot az árokásásról az önkormányzattól elvett Nyíradony Város – Hiteles közösségi oldala nevű közösségi oldalra.

Az ásatás helyszínén ott találtam a Kádár nevű arcátlan suttyót, akinek a Facebookon közzétett írásait a napokban juttatták el hozzám. Szerencséje volt…, legközelebb nem lesz

– írta a leköszönő országgyűlési képviselő, és egy négylevelűlóhere-emojival is nyomatékosította, milyen jól járt a munkavezető. Tasó azt is fejtegette, hogy az ellene irányuló uszítás és üldözés következménye a vízlopás vádja.

Most éppen »ásatásokba« kezdtek, mert a gyűlölettől elvakulva néhányan azt feltételezik és híresztelik, hogy a »látogatóközpont lopja a vizet«. Néhány elmezavarodott a nagy nyilvánosság előtt konkrétan mindezt nekem címezte, aminek rövidesen következményei lesznek

– írta a politikus, majd azt állította, hogy jelentős pénzpazarlás az önkormányzat részéről, hogy a feltáró munkálatokra költötték a pénzt.

Tasó László, aki 2004 óta a Hajdú-Bihar 3-as választókerület elnöke és 2006-tól egyéni országgyűlési képviselője, idén már nem indulhatott a választáson, mert a választókerületi tanács leszavazta, és inkább Antal Szabolcsot, Hajdúsámson polgármesterét jelölték. Antal 50,9–42,8 arányban alulmaradt a tiszás Csák Lászlóval szemben.

The post „A pofádat be fogom verni” – ezt kiabálta Tasó László, mert közpénztolvajnak nevezték first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megszólalt Lánczi Tamás: „A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntethető és felszámolható”

Feljelentést tettek az ukrán pénzszállítók fogvatartása miatt, közleményük szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elrendelte a nyomozást

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.99Ft
29 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 12:55 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.11Ft
29 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 29 Apr 2026 12:55 UTC
Latest change: 29 Apr 2026 12:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »