A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant

A magyar csapat egy héttel ezelőtt 37-26-ra nyert a szerb fővárosban, és ezúttal is jól kezdett, de 6-2 után – Mikael Appelgren védései ellenére, a pontatlanná váló lövések miatt – visszazárkózott és egyenlített a Partizan (8-8).

A Veszprém időkérés nélkül is kilábalt az apró hullámvölgyből, és hatékonyabbá váló védekezésének, illetve támadójátékának köszönhetően 5-1-es sorozatot produkált, és a félidőben 18-15-re vezetett.



A második felvonást is remekül kezdte a házigazda, a 37. percben már 24-17-es előnyben volt, majd a vendégek beállósa, Petar Ivanic piros lapja tényleg eldöntött mindent.

A veszprémiek sorozatban háromszor találtak be, majd a hajrát is megnyomták, így végül tíz góllal nyertek.

Dragan Pechmalbec nyolc, Nedim Remili hét, Ivan Martinovic hat góllal, Mikael Appelgren 18 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Tobias Wagner kilenc alkalommal talált be, a szegedi nevelésű Luka Krivokapic hét védéssel zárt.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, férfiak, A csoport, 4. forduló

One Veszprém HC – Partizan Beograd (szerb) 38-28 (18-15)

Kapcsolódó
Lofqvist of Team Esbjerg plays against CSM Bucuresti during the EHF Champions League Women match at Sala Polivalenta in Bucharest, Romania, on October 11, 2026. (Photo by Stefan Panaitescu/NurPhoto via Getty Images)
Rekordbüntetés született a román kézilabdában a tinilányok előtt egymásnak eső szülők miatt

Kemény büntetéseket szabott ki a szövetség fegyelmi bizottsága.

The post A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Megtagadja a szolidaritási adó befizetését a VII. kerület

Parragh László, az iparkamara volt elnöke belső levélben ment neki a mostani vezetésnek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.77Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 04:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 04:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.97Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 04:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 04:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »