A Vidéki Prókátor vitába szállt Magyar Péterrel a kegyelmi ügyben

Nem mindenben ért egyet Magyar Péterrel a kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd, a Vidéki Prókátor néven posztoló Fülöp Botond.

Magyar bejelentette, hogy kedden nyilvánosságra hozzák K. Endre kegyelmi aktáját – legalábbis azt, ami az Igazságügyi Minisztériumban van, és elvárja, hogy Sulyok Tamás is hozza nyilvánosságra a Sándor-palotában lévő aktát, hogy kiderüljön, miért adott kegyelmet Novák. Magyar bejelentette azt is, változnak a szabályok, és ha valaki megkapja a kegyelmet, a döntést és az indoklást is nyilvánosságra kell hozni.

Fülöp Botond azt írta, a kegyelmi kérvénnyel kapcsolatos döntés a köztársasági elnök diszkrecionális jogkörébe tartozik, amivel szerinte nem fér össze, hogy nyilvánosságra hozzák az indoklást. „Azt nem tartom helyénvalónak. A diszkrecionális döntési jog lényegében véve azt jelenti, hogy az elnök úgy dönt, ahogy akar.”

Magyar arról is beszélt, hogy a nyilvánosságra kerülő iratokból ki fog derülni a kegyelmi kérvényt benyújtó ügyvéd személye, de Fülöp szerin tegy ügyvédet sem érhet hátrány az általa ellátott megbízás tárgya és a megbízó személye miatt. Az ügyvéd minden bizonnyal azért készítette a beadványt, mert felkérést kapott rá – írta.

Azt gondolja, a K. Endrének adott kegyelem egy Novák Katalinhoz intézett informális kérés eredménye volt, ezért csodálkozna azon, ha az erre vonatkozó információ szerepelne az iratok között.

Reagált Bayer Zsoltra is, aki nem értette, ki és miért erőltette K. Endre kegyelmét, hiszen a büntetéséből már csak két hónap „reintegrációs őrizet” volt hátra.

Fülöp felhívta a figyelmet arra, hogy itt nem csak erről van szó, hanem arról is, hogy kegyelem mentesít a foglalkozástól és közügyektől való eltiltástól, illetve a büntetett előélet következményeitől is. Nem zárja ki, hogy ez volt az igazán lényeges elem a döntésnél. Más szóval a kegyelmi döntés lehetővé tette, hogy K. Endre erkölcsi bizonyítványt kapjon és újra dolgozhasson. „Vagyis az a rossz hírem van Bayer Zsolt számára, hogy a helyzet még annál is súlyosabb, mint amire ő gondolt: véleményem szerint nagyon könnyen lehet, hogy a rendszer bukásához vezető folyamatot elindító kegyelmi döntés valódi oka K. Endre nyugdíja volt.”


Forrás

Érdekességek

Bruce Blakeman’s solar phase

Orbán Anita hazarendelte Magyarország varsói nagykövetét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF360.46Ft
19 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 06:40 UTC
Latest change: 19 May 2026 06:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.62Ft
19 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 06:40 UTC
Latest change: 19 May 2026 06:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »