Hiába sulykolják Orbánék, nem csak a fiatalok fordultak ellenük

Öt héttel az április 12-i választás után a vesztes oldal vezetői még nem álltak elő koherens magyarázattal a világra szóló vereségről. A kevés exkormánypárti indoklásban azonban van egy visszatérő elem: a fiatalokon ment el.

Május 9-én a veresége óta tovább radikalizálódó Orbán Viktor Dopeman műsorában osztotta meg gondolatait a választási eredménnyel kapcsolatban. A volt miniszterelnök a volt rappernek azt mondta, hogy megcsinálták az „összes elemzését” a választásoknak, és még a „post-election survey”, azaz választás utáni felmérés szakkifejezést is bedobta. Orbán szerint ebben

„azt találtuk, hogy a 40 év feletti szavazóknál a Fidesz 47-44-re nyert”,

Alatta viszont 19-75-re kikaptak. Hasonló arányokat említett néhány nappal később Orbán Balázs exkampányfőnök is, aki a Patrióta csatornáján beszélt a választási vereség okairól. Ő azt mondta, a 40 alattiak között a Tisza négyszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz, az idősebbek közt viszont az exkormánypárt nyert. Orbán Balázs szerint

„a 40 év alatti korosztályhoz nem találtuk meg a kulcsot”.

Ez utóbbi állítás minden bizonnyal így van, a két Orbán számai fiatalok és kevésbé fiatalok pártpreferenciájáról viszont minden bizonnyal nem stimmelnek. Azért csak „minden bizonnyal”, mert nincsenek, és nem is lehetnek pontos adataink arról, hogy a teljes népességen belüli egyes demográfiai csoportok hogy szavaztak. A választás titkos, ezért nem tudhatjuk, hogy a diplomások, a nők vagy a huszonévesek melyik pártot milyen arányban választják.

A 2026-os választáson leadott szavazatokkal kapcsolatban csak felmérésekre támaszkodhatunk, éppen úgy, ahogy az eredmény megjóslására is csak többé vagy kevésbé pontos közvélemény–kutatások álltak rendelkezésre. Azonban ahogy a választás napján egyszer és mindenkorra egyértelműen kiderült, van, aki tud ebben az országban ilyen felmérést készíteni, és van, aki nem.

Azt sem tudhatjuk, hogy a két Orbán csak kifelé hazudik, önmagának is hazudik, az erre tartott embereik hazudnak őnekik, vagy az erre tartott embereik nem tudnak rendesen post-election survey-t felvenni. Azt viszont igen, hogy az ilyen kutatásokkal komolyabban foglalkozó, megbízható kutatók egyáltalán nem azt mérik, hogy csak 40 alatt kapott ki a Fidesz, és afelett is csak kicsivel.

Szabó Andrea, a Politikatudományi Intézet igazgatóhelyettese évtizedek óta végez a politikai preferenciáknál jóval mélyebb vizsgálatokat a magyar társadalomban, ráadásul az azokon megszokottnál nagyobb mintán. Legutóbb 2025 őszén Kovách Imrével közösen végzett kutatást, ami már előrejelezte, hogy a Tisza megnyerheti az idén tavaszi választást.

Szabó az Orbánok nyilatkozatára reagálva a múlt héten arról írt a Facebookon, hogy

„tényszerűen nem állja meg a helyét”

a fideszes politikusnak az az állítása, mely szerint a magyar lakosságon belül a 40 éves életkornál lenne valamilyen választóvonal. Szabó a tavaly őszi és a választás előtt egy héttel végzett kutatásuk alapján úgy számol, hogy

„58 év alatt az egyik párt, nevezzük az egyszerűség kedvéért Tiszának, 58 felett pedig a másik párt, azt pedig nevezzük Fidesznek rendelkezett magasabb támogatottsággal”.

Szabó szerint a két kutatás között annyi változott, hogy az 58 alattiaknál növekedett a Tisza előnye, az annál idősebbek között pedig csökkent a hátránya. Más módszertannal, de hasonló eredményre jutott a Partizán is. Ők a választás napján különböző választókerületekben kérték a szavazókat kérdőívek kitöltésére, és rögzítették az ezeket kitöltők életkorát is. Eredményeik szerint:

  • A 18-29 közötti szavazók közt a Tiszára a választók 79, míg a Fideszre csak 13 százalékuk szavazott.
  • 30-49 közt 63-22 az eredmény.
  • 50-64 köt 49-32.
  • 65 felett pedig 40-40.

A Partizán az eredményeket elemezve arra is felhívja a figyelmet, hogy ha az egyes korcsoportokban a nem válaszoló megkérdezetteket is hozzáadják a Fidesz szavazóihoz, akkor is csak a legidősebbek között verik a Tiszát, egészen pontosan 54-40-re. Így náluk még a Szabó Andreáék által mértnél is idősebb korban, 65 évnél van a választóvonal, ami felett már tényleg a Fidesz a legnépszerűbb párt. Vagy legalábbis volt április 12-én, hiszen az azóta publikált általános közvélemény-kutatások azt mutatják, a Tisza diadala óta érvényesül a győzteshez húzás hatása, és ma már jóval kevesebben szavaznának a Fideszre, mint a választás napján.

Az Orbánok által hangoztatott 40-es választóvonal, illetve a Szabó-féle 58 hordoz magában még egy érdekességet. 2026-ban nagyjából 7,5 millió magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgár szavazhatott az országgyűlési választáson. Ők háromfelé oszthatók: 40 alatt, 40 és 58 között, valamint 58 felett is egyaránt nagyjából 2,5-2,5-2,5 millióan vannak.

Már a választási kampányban is nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz felől érzik, a fiatalok akik életük jelentős részét Orbán Viktor alatt élték le, nem igazán vevők a kormányzati hergelésre és gyűlöletpropagandára. Az Orbánok nyilatkozatai alapján úgy tűnik, a választás után is ebbe próbálnak kapaszkodni.

Szabó Andreáék és a Partizán számai viszont azt bizonyítják, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy a választók 40 évnél fiatalabb harmadához nem találták meg a kulcsot, ahogy a kampányfőnök fogalmazott. Április 12-én nem az történt, hogy Jaber, Dopeman és a többi trashceleb nem tudta a Fidesz mellé állítani az örök lázadó, hálátlan fiatalokat, akiknek még nem nőtt be a feje lágya, hanem az, hogy gyakorlatilag a nyugdíjkorhatárig, vagy talán azon túl is úgy gondolta a magyarok többsége, hogy ebből 16 év elég volt.


Forrás

Érdekességek

A look inside a North Country primary feud

Kinevezték a közigazgatási államtitkárokat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.06Ft
19 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 05:40 UTC
Latest change: 19 May 2026 05:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF310.31Ft
19 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 05:40 UTC
Latest change: 19 May 2026 05:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »