„A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője

„Lehet, hogy megnyertem a meccset, de aztán elveszítettem a türelmemet. Tudtam, hogy problémám van” – mesélte.

Idővel ezeket a kitöréseket a sikeréhez szükséges rossznak tekintette.

Most már értem, hogy nincs semmi baj azzal, ha dobáljuk az ütőt. Nincs semmi baj a kiabálással. Nincs semmi baj azzal, ha kiengedjük a gőzt, ha úgy érezzük, hogy túl sok mindent elfojtottunk magunkban

– magyarázta, hozzátéve, hogy számára ez a koncentráció fenntartásának módja.

„Néha egyszerűen el kell engedni, ki kell üríteni magunkat, hogy készen álljunk az újrakezdésre és a játékra. Igen, néha csúnyának és szörnyűnek tűnik, de szükségem van rá.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Aryna Sabalenka (@arynasabalenka) által megosztott bejegyzés

Hogyan kell gyászolni?

A teniszező beszélt volt barátja, Konsztantyin Kolcov tragikus haláláról is, aki 2024 márciusában öngyilkosságot követett el Miamiban. A 42 éves egykori jégkorongozó egy szálloda 23. emeleti épületének erkélyéről ugrott le.

Szabalenkát, aki a közelben edzett, a rendőrség értesítette. „Veszekedtem a zsaruval, mert nem tudtam elfogadni, amit hallottam” – emlékezett vissza.

Később megpróbált a teniszbe menekülni, néhány nappal később a Miami Openen, de a harmadik fordulóban kikapott az ukrán Anhelina Kalinyinától. Ekkor összetörte az ütőjét és lemondta a sajtótájékoztatóját is.

Mintha Kolcov halála nem lett volna elég fájdalmas, az online támadásokat kapott, amiért ilyen gyorsan visszatért a pályára.

Nem tudom, hogy van-e sablon arról, hogyan kellene gyászolni. Úgy érzem, ebben a helyzetben nincs helyes és helytelen. Mindannyiunknak más dolgokra van szükségünk. Számomra a munkába való visszatérés az egyetlen út.

„Őrülten sírok”

De nem ez volt az első nagyobb veszteség a teniszező életében, 2019-ben édesapja 43 éves korában agyhártyagyulladásban halt meg.  Amikor apja rosszul lett, édesanyja mentőt hívott, az orvosok csillapították a lázát, azt mondták, maradjon otthon. Másnap is mentőt hívtak hozzá, ugyanazzal az eredménnyel.

„A harmadik napon vitték el, és már túl késő volt” – emlékezett vissza Sabalenka.

Bár az utóbbi években közelebb került az édesanyjához, mégis az apja volt a legfőbb támogatója. Mindig felhívta, amikor nehézségei akadtak, a halálát követően csak az edzés terelte el a figyelmét a gyászról.

„Azt mondják, az idő segít, de bizonyos szempontból most jobban küzdök, mert tudom, mennyire örülne apám a sikereimnek. Olykoe a vőlegényem esténként sírva talál az ágyban, mert ha olyan videókat nézek, amelyekben azt látom, hogy az emberek olyat posztolnak, amelyben a gyerekük sportolva nyert valamit, mindig elképzelem, hogyan reagálna erre az apám. Őrülten sírok, mintha most vesztettem volna el.”

Kapcsolódó
Aryna Sabalenka (BLR) gestures while she competes in women's single quarter final of the WTA 1000, Mutua Madrid Open en la Caja Magica, on April 28, 2026, Madrid, Spain. Photo Clement Mahoudeau / KMSP
Nagy teniszbotrány fenyeget: Szabalenka bojkottálná a Roland Garrost

A sztárok elégedetlenek a pénzdíjakkal, hatékonyabb képviseletet és jobb egészségügyi lehetőségeket kérnek. És kevésbé zsúfolt menetrendet.

The post „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről

Nem csak az energiánál okoz bajokat Trump közel-keleti háborúja az EU-nak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.85Ft
19 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 20:45 UTC
Latest change: 19 May 2026 20:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF311.76Ft
19 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 May 2026 20:45 UTC
Latest change: 19 May 2026 20:37 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »