Abramovics közvetíthet Putyin és Zelenszkij között

Roman Abramovics lehet a közvetítő Putyin orosz és Zelenszkij ukrán elnök között – erről az ukrán ellenzéki Olekszij Honcsarenko posztolt a Telegramon.

Pénteken az orosz elit éves nagy összejövetelén, a Szentpétervári Gazdasági Fórumon beszélt Putyin arról, hogy három héttel ezelőtt az „üzleti körök egyik képviselője” közölte vele, hogy meghívást kapott Kijevbe. Putyin állítása szerint az illető, akit nem nevezette meg, kijevben találkozott is Zelenszkijjel, aki állítólag azt az üzenetet küldte vele a Kremlbe, hogy kész személyesen találkozni az orosz elnökkel, hogy a tűzszünetről tárgyaljanak.

Bár Putyin nem nevezte meg a közvetítőt, Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikájának egyik legfontosabb figurája azt mondta, egy meglehetősen ismert üzletemberről van szó. Olekszij Honcsarenko aztán már meg is nevezte az illetőt:

„Információim szerint valóban sor került egy ilyen találkozóra, és Roman Abramovics volt a szóban forgó személy. Ő volt az, aki Kijevbe érkezett, hogy találkozzon az elnökkel, és átadja az információkat tőle Putyinnak”

– mondta az ukrán ellenzéki képviselő.

Abramovics 2022-ben már részt vett az akkor megállapodás nélkül abbamaradt ukrán-orosz tárgyalásokon. Abramovics ezután állítólag Putyin bizalmi embere lett, de Zelenszkij is arra kérte az Egyesült Államokat, hogy ne léptessék életbe az Abramovics elleni szankciókat.

Putyin egyébként Szentpéterváron megint elutasította a Zelenszkijjel való találkozót. Amikor arról kérdezték, hogy készen áll-e erre, az orosz elnök azt mondta, ennek jelenleg nem látja értelmét, és a folytatódó ukrán támadásokra hivatkozott.


Forrás

Érdekességek

Kicsit azért jobb tőle – Iskolai mobiltiltások a világ körül

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.75Ft
08 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 03:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 03:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.55Ft
08 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 03:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 03:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »