Felülvizsgálja a politikai alapon adott menekültstátuszokat a Belügyminisztérium

A Belügyminisztérium májusban elkezdte a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálatát – erről a minisztérium adott ki közleményt.

A menekültügyi hatóság erről már hivatalosan is értesítette az érintetteket, akiknek személyesen is meg kell jelenniük a hatóság előtt. „Ez a tényállás tisztázásának elengedhetetlen feltétele”, máskülönben a távollétükben hoznak döntést írják.

A BM külön felhívja a figyelmet, hogy a jogszabályok értelmében az eljárások részleteiről a nyilvánosság csak a menekültstátusz visszavonásáról való jogerős döntés után szerezhet tudomást. Mivel akár bíróságon is lehet jogorvoslatot kérni a döntés ellen, ez feltehetően nem lesz túl gyors – és fogalmilag akár az is benne van a pakliban, hogy máris van a menekültstátuszt felülbíráló határozat, csak erről még nem lehet tudni, mert nem jogerős.

Miközben Magyarország az Orbán-kormányok alatt gyakorlatilag egyáltalán nem fogadott be valódi menekülteket, bukott politikai szövetségeseinek könnyedén osztogatott politikai üldözésre hivatkozva menekültstátuszt.

Előbb a hazájában kilenc évre ítélt Nikola Gruevszki macedón miniszterelnököt menekítették magyar diplomatautókkal Budapestre, majd Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettes, végül pedig az ő főnöke, a Lengyelországban sok egyéb mellett bűnszervezet létrehozásával vádolt Zbigniew Ziobro exminiszter kapott menekültstátuszt a magyar kormánytól.

Magyar Péter a Tisza választási győzelme után azt mondta, hogy „Magyarország nem lesz nemzetközileg körözött bűnözők lerakóhelye. Meg fogjuk találni a módját, hogy kiadjuk őket.” Azt ígérte, hogy ez még arra Gruevszkire is vonatkozik, aki időközben magyar állampolgárságot is kapott – ez jogilag jóval nehezebbnek tűnik, mint a két lengyel PiS-es vezetőnek adott menekültstátusz visszavonása. Romanowski és Zibro már amúgy sincs Magyarországon, Magyar Péter miniszterelnöki beiktatása után azonnal elhagyták az országot.


Forrás

Érdekességek

Trump már abban van, hogy ő soha nem mondta, hogy nem kezd új háborúkat

Kézben tartották a BL döntő szurkolóit a budapesti rendőrök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF355.71Ft
08 jún · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 02:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 02:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.6Ft
08 jún · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Jun 2026 02:15 UTC
Latest change: 08 Jun 2026 02:06 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »