Február 28-án támadta meg Amerika és Izrael Iránt, és ha a 2022-ben Kijev gyors lerohanását tervező oroszok nem most jelentették volna be, hogy az ukrán drónoktól tartva már a rendes Győzelem napu díszszemlét sem merik megtartani a Vörös téren, ez lenne a 21. század legnagyobb hadászati tévedése. Washingtonban természetesen nem kell Teherán drónjaitól tartani – Izraelben és a Közel-Kelet sok országában igen –, viszont az Egyesült Államok így is elérte a saját maga által indított háborúval, hogy rosszabb stratégiai, politikai és gazdasági helyzetbe kerüljön, mint amilyenben azelőtt volt. Valamint a világgazdaságra is súlyosabb csapást mértek, mint Vlagyimir Putyin ukrajnai kalandja.

A két hónapja indított háborúval kapcsolatban egyetlen dolog vigasztalhatja az amerikai vezetést. Nem igaz, hogy nem sikerült elérni a céljaikat – hiszen olyanok nem is voltak. Az Irán elleni támadás másik kezdeményezője, Izrael nem csak úgy a semmibe kezdett el lövöldözni. Tel-Avivban stratégiai célok (Irán meggyengítése politikailag és hadászatilag) és belpolitikai érdekek (Benjamin Netanjahu miniszterelnök újraválasztási kampánya) is indokolták a háború megindítását. Washingtonban ilyesmi nem volt, ahogy az a háború kirobbantása után különböző politikai vezetők egymásnak és maguknak is ellentmondó, utólagos indoklásaiból egészen világos volt.

Nicolás Maduro venezuelai diktátor sikeres és gyors januári elrablásától megrészegülve Donald Trump és közvetlen talpnyalói valószínűleg azt hitték, hogy ezt Iránban meg tudják ismételni, és gyorsan győzelmet hirdethetnek. Ali Hamenei legfőbb vezetőt és az iráni gazdasági-politikai vezetés jó részét villámgyorsan kilőtték – sok-sok civil, köztük egy komplett iskola társaságában. Már akkor arról írtunk, hogy a haditechnikai fölény elképesztő a támadók javára, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megnyerik ezt a háborút. Most pedig már tudjuk, hogy amerikai szempontból azokban az első órákban álltak a legjobban, és azóta csak egyre reménytelenebbül belebonyolódnak a saját maguk által szőtt pókhálóba.

Harctéri kudarcok

Április 8-a óta fegyverszünet van érvényben Irán, illetve Amerika és Izrael között. Ezt mindhárom fél többször is megsértette, de ettől még tény, hogy április második fele összehasonlíthatatlanul békésebb volt a Perzsa-öböl térségében, mint az előző hetek.

Donald Trump március 2-án, amikor az amerikai újságírók már tényleg nagyon szerették volna tudni, hogy miért indítottak háborút Irán ellen, három célról beszélt: el akarják pusztítani Irán ballisztikus rakétáit és kapacitását újak gyártására, meg akarják semmisíteni az iráni haditengerészetet, valamint el akarják érni, hogy Teheránnak soha ne lehessen atomfegyvere.

Azóta ezek a célok össze-vissza változtak, de ebből a hármasból máig nagyjából felet sikerült megvalósítani. Az iráni haditengerészet nagyobb hajóit valóban sikerül kilőni, egyet például Srí Lanka partjainál, de ettől még a Perzsa-öbölben és főleg az azt lezáró Hormuzi-szorosban Irán jobb pozícióban van, mint a háború előtt volt. Az utóbbit lezárták, és a nagy hadihajókról kisebb csónakokra átnyergelő fegyvereseik kellően erősek ahhoz, hogy csak az hajózhasson itt, akinek megengedik. Mint annyi háborúban Vietnámtól Ukrajnáig, a védekezésre kényszerített ország kreatív megoldásokkal fel tudja venni a harcot a sokkal erősebb behemóttal.

Becslések szerint hiába az amerikai és izraeli légicsapások és az ezekre adott iráni válaszok, Teherán ballisztikus rakétakilövőinek és drónarzenáljának nagyjából fele továbbra is rendelkezésre áll. Ezek bőségesen elegendőek arra, hogy a harcok kiújulása esetén ismét pusztítást és rettegést vigyenek a régió minden sarkába, Tel-Avivtól Dubajig.

És természetesen azt sem sikerült elérni, hogy Iránnak soha többé ne lehessen atomfegyvere. Az ország atomprogramja, annak céljai és állapota körül sok a vita, de az biztosnak tűnik, hogy az a körülbelül 440 kiló, 60 százalékosra dúsított urán, ami Iránban volt 2026 februárjában, ma is ott van, minden bizonnyal egy Iszfahán melletti hegy gyomrában. Ez az urán további dúsítással nagyjából kilenc atomtöltetre elég, és továbbra is az irániak kezében a döntés, hogy elindulnak-e az atomhatalommá válás útján.

Az amerikaiak hadászati kudarca azonban nem csak azért – szinte – teljes, mert ezt a három céljukat nem érték el. Ennél valójában sokkal rosszabb a helyzetük. Április 3-án Irán egy vállról indítható rakétával lelőtt egy amerikai F-15-ös vadászgépet, amelynek legénységét ugyan az amerikai hadseregnek sikerült kimentenie, de az akció során több repülőjüket és helikopterüket is elvesztették. Ennél is súlyosabb volt az a támadás néhány héttel korábban, amiben iráni drónok pusztítottak egy Kuvaitban található amerikai bázison, és több amerikai katonát is megöltek. Mindkét eset azt bizonyította, hogy hiába a nyilvánvaló haditechnikai fölény, ebben a háborúban az amerikai katonák sincsenek biztonságban.

Ezeken az eseteken jóval túlmutat, és az amerikai katonai és nagyhatalmi ambíciók szempontjából az iráni háború legkárosabb fejleménye, hogy vészesen fogynak Washington hadászati tartalékai. Egy április végi tanulmány szerint kezd megvalósulni az a forgatókönyv, amit már idézett cikkünkben a 444-en is a legrosszabbként írtunk le amerikai szempontból.

Forrás