A ChatGPT idén novemberben már a negyedik születésnapját ünnepli, de ha valaki csak filmekből és sorozatokból tájékozódna a valóságról, annak ez nemigen tűnhetne fel. Sokat elmond például Hollywood tempójáról, hogy még mindig a 2013-as Her (A nő) című film számít a mai mesterségesintelligencia-használatunkhoz legjobban közelítő sztorinak. Igaz, a popkultúra mindig is valamekkora lemaradásban volt a technológiához képest, de ez az ütem sokáig tarthatónak tűnt: Vágási Feri olyan korán akart beszállni az internetbe 1996-ban, hogy azt sem tudta, mi az, a Barátok köztben évekkel az iWiW megjelenése után is frissnek hatott, amikor 2008-ban megjelent benne a Konnektor nevű kamu közösségi oldal, és az sem tűnt későinek, amikor a Social Network 2010-ben, négy évvel a Facebook terjedésének kezdete után a mozikba került.

Ma, amikor az aktuálisan legjobb AI-modellek hónapok alatt elavulttá válnak, még nehezebb a dolguk a filmeseknek. Nem kell messzire menni: épp most hétfőn mutatták be a New York-i Filmfesztiválon az Artificial című filmet, amely az OpenAI 2023. novemberi vezetőségi botrányáról szól, amikor Sam Altman vezérigazgatót kirúgták saját cége éléről, majd néhány nap száműzetés után visszafoglalta a pozícióját. Egészen biztos, hogy Luca Guadagnino filmje érdekes lesz, de az, amit feldolgoz, mára őstörténelemnek hat. Csak hogy el tudjuk helyezni időben: akkoriban az volt a nagy újdonság, hogy lehet képet feltölteni a ChatGPT-be. So 2023.

Ugyanez a helyzet Aaron Sorkin The Social Reckoning című filmjével. A Social Network folytatása csütörtökön érkezik a magyar mozikba, és a 2021-es, Facebook Files (Facebook-akták) néven elhíresült botrányt dolgozza fel. Akkor derült ki kiszivárgott belső dokumentumokból, hogy a Facebook saját kutatásaiból pontosan tudta, milyen károkat okoz a társadalomban: például hogy milyen hatással van a tinédzserek mentális egészségére, vagy hogy a hírfolyam 2018-as átalakítása a megosztó, gyűlöletkeltő tartalmakat és az álhíreket tolta előtérbe. De ki emlékszik már erre? A cég néhány héttel később Metára keresztelte magát, Mark Zuckerberg pedig addig kapaszkodott felfelé, hogy a múlt héten, a langyosra sikerült fehér házi AI-megállapodás aláírása után már-már Donald Trump AI-ügyi szóvivőjeként tetszelgett a sajtó előtt.

Ilyen tempó mellett nem meglepő, hogy a technológia popkulturális lenyomata egyre inkább ott születik, ahol maga a technológia is él: az Instagramon és a TikTokon. Egy egy-két perces videó klasszikus mércével szkeccsnek tekinthető, és ha az egyes videók még egymásra is épülnek, visszatérő szereplőkkel, poénokkal és háttérsztorival, akkor az a mai reel-kultúrában bátran nevezhető sorozatnak.

A velünk élő frusztrációk

A közel 800 ezer követővel rendelkező, de egyes videóival milliós nézettségeket elérő ahh.gpt Instagram-oldal egyszerű koncepcióra épül: egy fiatal férfi hétköznapi szituációkban úgy beszél és úgy viselkedik, mintha hús-vér AI-chatbot lenne. Aki már beszélgetett a ChatGPT-vel, akár írásban, akár a hangos módban, pontosan felismerheti azokat a válaszokat, szófordulatokat, amiket a chatbot használ. Már a név is erre utal: a legfrusztrálóbb beszélgetések elengedhetetlen ChatGPT-reakciója az „Ah, gotcha!” és társai.

A májusban indult oldalra feltöltött videók átlagban egy perc körüliek, sokszor még azt sem érik el, de ha valamire tényleg rájöttek az elmúlt évtizedben azok a tartalomgyártók, akik a közösségi platformokon rendezkedtek be, az az, hogy egy jó szkeccsnek nem kell ennél több. Bár ennek nyilván az algoritmusokhoz és a romló koncentrációs képességekhez is köze van, a Saturday Night Live-szerű hagyományos, a tévés logikából fakadóan több perces, gyakran túlírt jelenetekkel szenvedő szkeccskomédia-sorozatok tényleg elfáradni látszanak.

Azt a képtelennek tűnő gondolatot, hogy az ahh.gpt-t egyszerű mémoldal helyett sorozatnak lehessen nevezni, tovább erősíti, hogy a videók 1/100, 2/100 stb. számozással jelennek meg, és a készítők kommentben is úgy reagálnak a lazán kapcsolódó cselekmény részleteit firtató kérdésekre, hogy „83 rész múlva kiderül”.

Ahogy azt például az amerikai Office vagy a Parks and Recreation rajongói jól tudják, néha kicsit nehezen indul be egy sorozat: az első részekben még inkább a műfajhoz szoktatja a nézőt, de a saját hangját még keresi. Az ahh.gpt első két videója ennek megfelelően nem több, mint teljesen átlagos ChatGPT-paródia – négy éve tart az AI-korszak, láthattunk már jó pár ilyet. A harmadik részben már erősödik a szituációs komédia: lakótársai a lakbér rá eső részét próbálják behajtani a megtestesült chatboton, aki (ami?) erre „a klasszikus lakótárs-dilemmáról” kezd beszélni.

A koncepció a negyedik epizódra forr ki igazán, és nem csak a főszereplő alakítását tekintve: itt indul be az univerzumépítés, megjelennek a visszatérő elemek, gazdagodik a lore. Ekkor ugyanis már egy ötliteresnek kinéző ásványvizes palackkal mászkál a főhős, egy pár Ugg csizmában – előbbi egyértelműen a mesterséges intelligenciát működtető adatközpontok vízhasználatára utal, az utóbbi pedig jól lefoglalja az értelmét kereső kommentelőket, akiknek egy része szerint épp az értelmetlen AI slop reprezentációja a random csizma.

A dialógusokat szintén a negyedik részre sikerült áramvonalasítani: egyenes válaszok helyett hízelgő, helyeslő bullshitválogatást kap a kérdező (a szubjektív nézőpont miatt úgy is mondhatnám: kapunk), és a kitérő válaszokkal bombázott felhasználó frusztrációja is megjelenik, amikor egyre ingerültebben szólítja fel a két lábon járó chatbotot, hogy válaszoljon már a kérdésre.

– Do you wanna, like, get food or something?
– Absolutely! Grabbing a bite isn’t just smart, it’s actually really strategic. And here is why…

Társadalmi dilemmák és az aktualitás

A konfrontáció helyett mindig a könnyebb utat, a felhasználó gondolatainak megerősítését választó AI egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése már az ötödik részben abszurdba hajlik. Az összegyűrt üres palackokkal körbevett főszereplő már a vizes ballont dönti magába, miközben az autóját ripityára törő felhasználót azzal nyugtatja a ChatGPT jellegzetes nyelvezetében, hogy „Nemcsak megkarcoltad az autót, hanem modern műalkotássá formáltad. Ez nem egyszerű kreativitás, ez kaotikus elkötelezettség”.

A sorozat a következő részekben újabb és újabb, a chatbotokat övező társadalmi dilemmákat jelenít meg. A hatodik epizód az AI-jal folytatott bensőséges beszélgetéseket karikírozza ki: milyen érzés azt hallani egy géptől, miután elmondtad neki, hogy édesanyád három hónapja kórházban van, hogy „pontosan tudom, mit érzel”? A nyolcadik részből pedig kiderül, milyen lenne egy Hinge-randi egy mesterséges intelligenciával – miközben a romantikus ember–AI kapcsolatokkal már a pszichológia is komolyan foglalkozik.

Egy jó sorozatnak, amely a mi valóságunkban (vagy annak egy változatában) játszódik, persze kellően aktuálisnak is kell lennie, amit az ahh.gpt a tizenegyedik részre teljesít is. Itt is abba a túlzottan hízelgő, a felhasználónak mindenáron megfelelni akaró igenember-szerepbe helyezkedik a főhős, amely az OpenAI 2025. tavaszi GPT-frissítéseivel vált tömegesen jelentkező problémává, de máig meghatároz egyes chatbot-beszélgetéseket. Az aktualitást ebben a júliusi részben a focivébé döntője adja: az Allen Iverson-mezbe (érted: AI) öltözött chatbotot hiába kérdezi a véleményéről a felhasználó, mindig annak megfelelően válaszol, amit az ember mond: ha Argentínának drukkol, akkor ők nyerik a vébét, ha a spanyolok vannak a „promptban”, akkor ők.

Speciális epizódok, cameók, kollabok

A klasszikus sorozatok ismérve továbbá, hogy egy-egy epizód teljesen elüt a többi stílusától, és ezek általában a szürrealitást is kóstolgatják valamilyen mértékben: a Breaking Badről nehéz a Fly című epizód nélkül beszélgetni, a Maffiózók legérdekesebb pillanatait Tony Soprano akár részeken át tartó álomjelenetei adták, de még a Twin Peaks erős mezőnyéből is kitűnik a 2017-es visszatérés nyolcadik része, amelyben a kamera hosszú perceken át zoomol bele az első felrobbantott atombomba gombafelhőjének belsejébe, hogy megtalálja a gonosz eredetét. Az ahh.gpt is felnő a feladathoz: a tizenötödik részben a főhős egy rét közepén ül, ahol nagyjából 15 telefon veszi körbe. Meditálni készül, ezért arra kéri az összes telefonon betöltött chatbot-társát, hogy ne beszéljenek. Egy AI-chatbot azonban nem tud nem beszélni, mindig övé az utolsó szó, így a meditáció az egymásnak válaszolgató chatbotok hangorkánjába fullad.

Erre a logikára épül két későbbi epizód is: a huszadik és a huszonötödik részben ugyan csak egyetlen chatbottal beszélget a főhős, de a lényeg ugyanaz: az elköszönésre csak elköszönés tud lenni a válasz, de mivel ismételni se szereti magát a chatbot, ezt egyre cifrábban teszi.

Speciális epizódnak lehet még elkönyvelni azt, amelyben az egyre több vizet elpazarló főszereplő adatközpont-építésre buzdít, miközben Malcolm X- és Sam Altman-idézetek szólnak a háttérben, és persze azokat is, amelyek olyan közkedvelt eszközökkel élnek, mint a cameo, az hommage vagy a kollaboráció. Az egyik részben feltűnik például Elon Musk, azzal a hírhedt, Joe Rogannél tett nyilatkozatával, miszerint a Grok nevű chatbotját kiválóan lehet használni olyan vulgáris szövegek alkotására, amivel egy házibuliban jól be lehet égetni valakit – az ahh.gpt ezt a szituációt életre is kelti. De van tisztelgő utalás híres Nathan Fielder-jelenetre, és más AI-tematikájú Instagram- és TikTok-alkotók (husk.irl, computah) is beugranak egy-egy közreműködésre.

A többi rész pedig színtiszta szitkom: az AI nem érti a viccet, az AI-jal még szakítani sem könnyű, az AI ezredjére is hibázik, de ezredjére is bocsánatot kér. Mindezt a kaliforniai valóságban – a legutóbbi, huszonnyolcadik rész például a főhős ételszállító robotfutárokkal való interakcióira épül.

2026-ban nem egyszerű kiigazodni a szórakoztatóipari termékek formátumain, a műfaji határok elmosódtak – mit nevezhetünk egyáltalán sorozatnak? Ha az ember azon kapja magát, hogy egy milliós nézettségű Instagram-oldal legújabb videóját jobban várja, mint bármilyen Netflix-sorozat következő részét, és az a fenti kritériumoknak is megfelel, akkor talán nem blaszfémia azt mondani, hogy az ahh.gpt az AI-korszak egyik legjobb sorozata.

Forrás