
Az egyszer használatos papírpoharak forró vízzel érintkezve több millió mikroműanyag-részecskét bocsátanak ki magukból, ami azért is rossz hír, mert ezeket jellemzően éppenséggel forró italok, tea és kávé fogyasztására használják – derült ki a Queenslandi Egyetem egy friss kutatásából.
Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy káros lenne a használatuk, de ahogy erre Elvis Okoffo, a kutatás vezetője is rámutatott, az élelmiszerek csomagolásához használt anyagok pontos műanyagkibocsátását gyakran alábecsülik, a műanyagbevitel hosszabb távú hatásai pedig pontosan még nem ismertek (de egyre több jel mutat arra, hogy nem tesz jót az embernek).
Egyikben több van, mint a másikban
A gondot a papírpohárban lévő vékony műanyagréteg okozza: ez gondoskodik a pohár szilárdságáról és arról, hogy ne ázzon át. Ez a réteg polietilénből (PE) vagy politejsavból (PLA) készül, a kutatók pedig a kettő közötti különbségre voltak kíváncsiak. Ez utóbbi biológiai úton lebomló anyag, többek között ezért is számít népszerűnek, de a mikroműanyag-kibocsátását eddig még nem vizsgálták meg elég alaposan.
A kutatásból kiderült, hogy a politejsavas poharakból jóval több mikroműanyag oldódik ki, mint a polietilénesekből. Míg a PE-poharaknál 1 milliliter forró vízben 2,7 millió részecskét találtak, a PLA-poharaknál 4,3 milliót. Az összes kioldott mikroműanyag tömege az utóbbi poharak esetében a PE-poharak tizenkétszerese volt.
Okoffo szerint ez azt is jelenti, hogy a papírpoharak olyan jelentős mikroműanyag-forrásnak számítanak, amelyekkel korábban nem számoltak. A kutató úgy gondolja, hogy a gyártóknak fel kellene tüntetniük, hogy milyen bevonatot használnak a poharaikhoz, egyébként pedig ideje lenne annak is, hogy találjanak valami olyan megoldást, amivel a fogyasztókba és a környezetbe is kevesebb műanyag kerülhetne.







