Az út szélén hagyta két kisgyerekét a francia anya, akit aztán kétszáz kilométerre találtak meg Szűz Mária „jelenésének” zarándokhelyén

Egészen bizarr sztoriról ír a Le Figaro, amely egy francia családról szól, de az eset Portugáliában történt. Kedd este Dél-Portugáliában, a 253-as országút mellett Alcácer do Sal faluban egy sofőr észre vett két, az út szélén ülve síró kisfiút. Felvette és azonnal a családi pékségükbe vitte őket. Kiderült, hogy egyikük négy, másikuk ötéves. „Azonnal hívtuk a csendőrséget, és elmondtuk nekik, hogy találtunk két magára hagyott gyereket, de senki sem érti őket, mivel franciául beszélnek” – mondta a sofőr édesanyja az AFP hírügynökségnek. A portugál család azonban hívott egy franciául beszélő orvosnőt, akinek a gyerekek elmesélték, mi történt. „Azt mondták, hogy autóval érkeztek, és egy bokros helyen, egy erdőben szálltak ki – ahogy a nagyobbik fiú fogalmazott” – mondta a nő.

Kiderült, hogy a gyerekek eltűnését a kelet-franciaországi Colmarban mintegy tíz nappal ezelőtt jelentette be az édesapjuk. A francia és a portugál hatóságok pedig csütörtökön bejelentették, hogy nagy erőkkel keresik a két gyermek édesanyját. Ekkor jött a bizarr fordulat. A 41 éves anyát és élettársát, egy 55 éves férfit az ország középső részén, Fatimában, a híres portugál zarándokhelyen találták meg, ahol hívő emberek szerint 1917-ben, épp ezekben a napokban, május 13-án megjelent Szűz Mária.

A portugál csendőrség azt írta, a 41 éves nőt és az 55 éves férfit „azzal az incidenssel összefüggésben tartóztatták le, amelyben két kiskorú gyermeket találtak egyedül a közút közelében Alcácer do Sal községben”. A hatóság – állampolgárságuk megjelölése nélkül – hozzátette, hogy többek között bántalmazással, kiskorú veszélyeztetésével és elhagyásával gyanúsítják őket.


Forrás

Érdekességek

Rekordot döntött a magashegyi turizmus: egy nap alatt 274 ember mászta meg a Mount Everestet

Hét emberrel zuhant mélybe a lift a minisztériumi épületben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF358.94Ft
22 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 03:05 UTC
Latest change: 22 May 2026 02:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.12Ft
22 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 03:05 UTC
Latest change: 22 May 2026 02:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »