Bőröndöket túró brit vámtisztviselők épültek be a heroinkereskedő bandákba, most sorozat is készült róluk, de a valóság megint izgalmasabb

Margaret Thatcher harmadik miniszterelnöki ciklusa volt a legnehezebb: hiába nyert ezúttal is fölényesen, kormánya népszerűsége gyorsan erodálódott, és már párton belül is egyre többen fordultak ellene. Nagy-Britanniában eközben megszaporodtak a heroin-túladagolások, a hatóságok pedig tehetetlennek bizonyultak a drogcsempészettel szemben – ennek nyomán indult az a szigorúan titkos művelet, melyben vámtisztviselők épültek be a drogcsempész bandákba. Mellesleg a miniszterelnöknek sem jött rosszul, hogy volt egy olyan külső ellenség, amivel szemben határozottnak és erősnek mutathatta magát (bár végül ez se mentette meg a bukástól).

Az 1989-ben indult Beta Projects azonban nem képzett és profi ügynökök bevetését jelentette, hanem addig rendes vámtisztviselőként dolgozó (leginkább bőröndökben turkáló) jelentkezők kaptak egy három hetes alapkiképzést, továbbá új személyazonosságot, és így kellett beépülniük a csempészek közé. Pénz olyannyira nem volt a projektre, hogy ha szükség volt autóra vagy egyéb drága holmikra, azokat a vámhivatal által lefoglalt tárgyakból oldották meg. Nekik köszönhetően összesen 12 tonna heroint sikerült lefoglalniuk a hatóságoknak.

A Beta Projectsről sokáig érthetően nem lehetett tudni, és most is csak azért került a köztudatba, mert az egykori téglák egyike könyvet írt róla. Guy Stanton visszaemlékezése alapján készült a Legends című sorozat is, melynek alkotója, Neil Forsyth vele is egyeztetett a történetről. A sorozat 1990-ben játszódik, Thatcher utolsó évében, és négy vámtisztviselőt követ, akik a két legnagyobb drogcsempész bandába épülnek be: egyikük (maga Stanton) a londoniba, amit helyi törökök irányítanak, ketten pedig a liverpooliba. A csapat negyedik tagja, Erin adminisztratív hátteret és logisztikai támogatást nyújt a fedésben dolgozóknak, míg az egész csapatot az a Don irányítja, aki korábban szintén dolgozott fedésben.

Forsyth rendkívül sokat foglalkoztatott alkotó, aki regényíróként vált ismertté, majd a sorozatok felé fordult, és előző munkája, a The Gold is valódi esetet, a brit történelem egyik legnagyobb ékszerrablását dolgozott fel. Sajnos sem ez, sem pedig a Guilt című fekete komédiát nem vette át egyik itteni streamingszolgáltató sem (mindkettő BBC-sorozat), én az utóbbit láttam, és az kimondottan jól sikerült. A Legends is hozzájuk hasonlóan jó fogadtatást kapott, sőt, a Netflixnek köszönhetően világszerte sikerrel mutatták be (a magyar címe a bugyuta és semmitmondó Közönséges kémek lett).


Forrás

Érdekességek

Kijöttek a felvételi ponthatárok: idén sokkal kevesebb ponttal is be lehet jutni jogászképzésre, de az ELTE politikatudományi szakán is jócskán visszaesett a ponthatár

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.17Ft
24 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 03:15 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF319.97Ft
24 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Jul 2026 03:15 UTC
Latest change: 24 Jul 2026 03:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »