Dante Alighieri Isteni színjátékának pokolleírása már a 14. században tartalmazhatta egy aszteroida-becsapódás fizikájának intuitív modelljét – állítja Timothy Burbery, a Nyugat-Virginia állambeli Marshall Egyetem kutatója. A geomitológiával is foglalkozó irodalmár szerint Dante nem pusztán vallási allegóriaként vagy optikai illúzióként képzelte el a Sátán bukását, hanem egy hatalmas, nagy sebességű égitest Földbe csapódásaként, amely a déli féltekén átfúrva magát egészen a bolygó magjáig hatolt.

A becsapódás fizikája meglepően pontosan illeszkedik a modern kráterképződési elméletekhez. Burbery szerint az ütközés ereje felszínre tolta a földkérget az északi félteke felé – ez hozta létre a Pokol tölcsérszerű mélyedését –, miközben a kiszóródó anyag a bolygó ellentétes oldalán felhalmozódott és megformálta a Purgatórium hegyét. A kutató a katasztrófa léptékét a dinoszauruszokat kipusztító Chicxulub-becsapódáshoz hasonlítja, a Sátán alakját pedig egy megnyúlt, az ‘Oumuamuára emlékeztető csillagközi objektumhoz. A Pokol kilenc köre sem csupán szimbolikus réteg lenne a bűnök szerint: Burbery szerint ezek feltűnően hasonlítanak a Hold, a Vénusz és más égitestek felszínén megfigyelhető többgyűrűs becsapódási kráterekhez.

Különösen figyelemre méltó, hogy mindez egy olyan korban íródott, amikor az arisztotelészi világkép még változatlannak és tökéletesnek tételezte fel az égboltot, az égitesteket pedig nem tartotta képesnek arra, hogy fizikailag átalakítsák a Földet. Ha Burbery értelmezése helytálló, Dante nemcsak kortársait előzte meg, hanem olyan fogalmakat is megközelített, mint a végsebesség vagy a kéregáttörés, amelyeket a tudomány csak évszázadokkal később dolgozott ki rendesen.

A kutatás tágabb következtetése szerint az ókori és középkori irodalmi művek nem csupán kulturális emlékek, hanem természeti katasztrófákról és kozmikus fenyegetésekről megőrzött megfigyelések tárházai is lehetnek. Burbery szerint Dante Isteni színjátéka így egyszerre olvasható az irodalomtörténet egyik csúcsteljesítményeként és egy geofizikai gondolatkísérletként, amely ugyan számos ponton eltér a mai tudományos modelltől, de meglepő párhuzamokat mutat a modern meteoritikával.

Kapcsolódó cikkek:

Forrás