
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere és Papp László, Debrecen polgármestere is arról számolt be az oldalán, hogy nem vehettek részt polgármesterként a felsőoktatási tanévnyitón. Az ellenzéki támogatással megválasztott Györfi azt írta, hogy „a Tisza-kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségein a helyi országgyűlési képviselők és polgármesterek ne vehessenek részt. A döntés mögé pedig azt a gondolatot próbálják állítani, hogy »az oktatás nem politikai kérdés«”. Szolnokon Debreceni Egyetem Szolnok Campus néven működik felsőoktatási intézmény.
A fideszes Papp pedig azt írta, hogy a Debreceni Egyetem vezetése Lannert Judit oktatási miniszter kérésére jelezte neki, hogy ne menjen a tanévnyitóra. „Nem tartom tiszteletben miniszter asszony kérését, de tiszteletben tartom az egyetemét! Az egyetem kérésének megfelelően nem veszek részt a tanévnyitón. Bár azt is mondhatnám, hogy szívességet tett nekem miniszter asszony” – írta a polgármester.
Lannert Judit oktatási miniszter egyébként itt jelentette be, hogy megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, mert szerinte az előző kormány két éve ezzel akarta feldarabolni és megosztani a képzést.

Más városok polgármesterei ugyanakkor részt tudtak venni a helyi tanévnyitókon: például az ellenzéki támogatással megválasztott Péterffy Attila felszólalt a Pécsi Tudományegyetem tanévnyitóján, ahogy a fideszes Cser-Palkovics András is részt vett a Kodolányi Egyetem évindító rendezvényén.







