„Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x)

Hogy ezt nem érdemes félvállról venni, azt egy 2025-ben publikált nemzetközi elemzés is jelzi: a kutatók becslése szerint a felnőttek 16,2 százalékát érinti az inszomnia, ami világszerte több mint 850 millió embert jelenthet.

„Stresszelek, ezért nem alszom, majd azon stresszelek, hogy nem alszom”

Fojtogató határidők, megoldatlan feladatok, mindennapi mókuskerék. Ezek után gyakran érezzük úgy esténként, hogy szinte össze tudnánk esni, olyan fáradtak vagyunk. Amikor azonban lefekszünk aludni, mégsem jön álom a szemünkre. Nem tudunk ellazulni, folyton a napközbeni problémáink járnak a fejünkben. Aztán mire nagy nehezen elalszunk végre, az éjszaka közepén arra riadunk fel, hogy bevillan egy nyomasztó élethelyzet vagy gondolat. Ilyenkor hiába próbálunk egyre kétségbeesettebben visszaaludni, csak forgolódunk álmatlanul, és egyre nő bennünk a feszültség és a szorongás. Reggel aztán kezdődik minden elölről, és mi már akkor nyúzottak, fáradtak és feszültek vagyunk a félig ébren töltött éjszakától.

A kialvatlanság az egész szervezetet mérgezi

Akármennyire is használjuk az alvást időnyerésre, ha kialvatlanok és még ennek tetejében stresszesek is vagyunk, annak az egészségünk is megihatja a levét. A tartós alváshiány és a feszültség ugyanis még az egészséges szervezetet is kikészíti: károsíthatja a szívet és az érrendszert, az emésztőrendszert, az izomzatot, az anyagcsere-folyamatokat, az immunrendszert, de még szexuális problémákat is okozhat. Az sem meglepő, ha ilyenkor lelki gondok is jelentkeznek, hiszen a léleknek ugyanúgy szüksége van az ellazulásra, mint a testnek a pihenésre.

Nem kell fenekestül felforgatni az életünket

Az okoseszközök sok mindenben kényelmesebbé teszik a mindennapjainkat, ám ha a feszültség és az alvásproblémák állandósulnak, érdemes átgondolni az életmódunkat és visszavenni a tempóból. Elég lehet akár pár apró életmódbeli változtatás a sikerhez.

  • Le a digitálissal! Na, nem végleg, de lefekvés előtt egy órával már igen. Ne legyen a hálószobában se telefon, se okosóra, se TV. A fényük miatt nehezebb elaludni, és a nyugodt éjszakai alvást is megzavarhatják.
  • Legyen napirendünk! Próbáljunk meg minden este ugyanabban az időben lefeküdni, reggel pedig ugyanakkor felkelni. Ezen, ha lehet, még hétvégén se változtassunk, hogy ne zavarjuk össze a belső óránkat.
  • A hálószobában legyen sötét, csend és hűvös (18-20 fok)! Az ágyneműnk és a hálóruhánk legyen kényelmes, puha, természetes anyagú.
  • Lefekvés előtt néhány perc lassú, nyugodt légzés vagy kényelmes, fekve végzett nyújtó gyakorlatok után ellazultabbnak érezhetjük magunkat. Ezek a gyakorlatok a paraszimpatikus idegrendszer aktiválását is támogathatják, segítve ezzel a szervezet fokozatos átváltását a nyugalmi állapotba.

Sedacur fortéval a feszültségoldásért és a jó alvásért!

Ha úgy érezzük, hogy a feszültség enyhítéséhez és az alvásunk javításához átmenetileg szükségünk lenne egyéb, kiegészítő segítségre, nyugodtan fordulhatunk a gyógynövényekhez is. A Sedacur forte olyan növényi gyógyszer, amely a népi gyógyászatban már régóta ismert nyugtató, altató hatású gyógynövények – a macskagyökér, a komló és a citromfű – kivonatát tartalmazza. Ez a vény nélkül kapható gyógyszer nappal nyugtat, oldja a feszültséget, este pedig segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. A Sedacur forte nincs negatív hatással a napközbeni koncentrációra, és az autóvezetéshez szükséges készségeket sem befolyásolja.

Ha a fenti praktikák ellenére sem javul az alvásunk, vagy a panaszok tartósan fennállnak, érdemes szakemberhez fordulni. A rendszeresen visszatérő alvászavar ugyanis nem olyasmi, amivel hosszú távon együtt lehet élni.

Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Vény nélkül kapható gyógyszer 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL
OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,
VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,
GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

The post „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x) first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Rendőrségi razzia az isztambuli Halk TV-nél, felháborodás a sajtószabadság miatt

Sütiszezon: akár féláron az ALDI-ban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.01Ft
15 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 00:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 00:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.13Ft
15 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Oct 2026 00:10 UTC
Latest change: 15 Oct 2026 00:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »