Savarsh Vlagyimirovics Karapetyjan 1953. május 19-én született a Szovjetunióban, azon belül is Örményország harmadik legnagyobb városában, Kirovakanban (ma Vanadzor). Családja 1964-ben költözött Jerevánba , ahol a fiatalember a nyolc osztály elvégzése után autószerelő szakközépiskolába járt.

A családja és barátai tanácsára már fiatalon elkezdett úszni, később aztán egy speciálisabb válfajra, az uszonyos ás búvárúszásra váltott. Már fiatalon sportági legendává vált és félelmetes eredménylajstrommal rendelkezett: mire 24 évesen visszavonult, már 7 szovjet bajnokságot, 13 Európa-bajnokságot és 17 világbajnoki címet nyert, és számos világcsúcsot is felállított.

De azon a napon, 1976. szeptember 16-án Jerevánban a nagyságát nem másodpercekben vagy méterekben mérték, hanem bátorságban és tettben.

In 1976, Armenian swimmer Shavarsh Karapetyan saved 20 people from a sunken trolleybus. The rescue left him seriously injured and ended his sporting career. pic.twitter.com/taBmItfiI0

— WANA Visuals (@wana_visualss) August 26, 2026

Mintha bomba robbant volna

Hogy pontosan mi okozta a balesetet azon a hideg reggelen, azóta sem tudni. Egyesek szerint az egyik utas egy heves szóváltás után megtámadta a sofőrt, aminek következtében az elvesztette uralmát a jármű felett. Mások szerint a sofőr szívrohamot kapott.

Ami biztos, hogy a tömött jármű, 92 utasával, a Jereváni-tó gátján haladt át, amikor a hirtelen letért az útról és a mesterséges víztározóba zuhant.

A baleset zaja felkeltette a közelben edző sportolók, köztük a 23 éves Savarsh Karapetyjan, és öccse, a szintén búvárúszó Kamo figyelmét.

Először ijesztő volt. Olyan hangos, mintha bomba robbant volna

– mesélte később Savarsh, aki egy pillanatig sem gondolkodott.

Egy pillanatig sem hezitált

Ugyan éppen egy kimerítő, 20 kilométeres futáson voltak túl (ráadásul 20 kg homokkal nehezített mellényben), de azonnal levetkőzött, és a vízbe vetette magát. Nem elég, hogy a víz iszonyú hideg volt, de a becsapódó trolibusz rengeteg iszapot és üledéket kavart fel a tó fenekéről, így a víz alatt szinte semmit sem lehetett látni.

Vakon tapogatózva ment előre, és amikor elérte a buszt, akkor döbbent rá, hogy az ajtók zárva vannak. Kézzel-lábbal püfölte hátsó szélvédőt, mire nagy nehezen be tudta törni, és elkezdte kimenteni az utasokat.

Többször is majdnem megfulladtam, de el tudtam képzelni annak a 92 embernek a fájdalmát, és tudtam, hogyan fognak meghalni

– mondta.

Egyesével felvitte őket a felszínre, ahol átadta a testvérének, és az időközben odaérkező edzőjüknek, akik a partra úsztak velük.



Ami kísérteni fogja egész életén át

Körülbelül 20 percen keresztül, nagyjából negyven alkalommal merült le a jéghideg vízbe. Minden egyes merülés és ember felhozatala átlagosan 25 másodpercet vett igénybe.

A hihetetlen kimerültségtől már eszméletvesztés-közeli állapotba került, az utolsó merülésénél, az ájulás szélén, egy üléspárnát szorongatva bukkant elő.

Sokáig rémálmaim voltak arról a párnáról. Megmenthettem volna valaki más életét

– keseredett el egy későbbi interjú alkalmával, hozzátéve, ez a tévedés élete végéig kísérteni fogja.

Hat évig eltitkolták

A beszámolók innentől kezdve már ellentmondásosak, egyes források szerint 37, a másik szerint 46 embert húzott ki (kilencen pedig a betört ablaknak köszönhetően önerőből úsztak a felszínre), de hiába érkeztek mentőautók és orvosok a közeli kórházból, sajnos a sportoló által kimentettek közül – a fulladás és hipotermia miatt – csupán húsz ember maradt életben.

„Amikor kihúztam az utolsókat, azt mondták: Ennyi, meghaltak. Ne menj tovább, senki sem maradt életben” – emlékezett vissza.

A trolibusz utasai csak hat évvel a tragédia után tudták meg, ki mentette meg őket, a történteket ugyanis sokáig eltitkolták.

A baleset után rögtön meg akarták jelentetni valamelyik újságban, de a cikket nem hagyták jóvá. A Szovjetunióban a trolibuszoknak nem volt szabad vízbe esniük.

Karapetyjan hőstettéről csak 1982-ben kezdtek nyíltan beszélni, a Komszomolszkaja Pravda akkor írta meg az egészet.

45 napig kómában

Karapetyjant a baleset áldozataival együtt a testén és a lábán ejtett mély sebekkel, végkimerültség állapotában kórházba szállították. A legnagyobb probléma azonban nem is ez volt: a Jereváni-tó szennyezett vizében az úszó súlyos kétoldali tüdőgyulladást és vérmérgezést kapott.

Az orvosok több mint egy hónapig küzdöttek az életéért, mert 45 napig kómában volt, ám amikor végre felépült, azonnal visszatért az edzéshez.

A történtek azonban mély nyomot hagytak a testében és lelkében egyaránt. A következő bajnokságon még elindult (források szerint testvére, Kamo végig a medence partján volt, készen arra, hogy beleugorjon, ha bátyja rosszul lenne), elsőként ért célba, és újabb világcsúcsot állított fel.

Azonban kiderült, egyrészt nem bírja elviselni a víz alatt tartózkodást, másrészt a tüdőkapacitása is annyira megsínylette, hogy 24 évesen vissza kellett vonulnia az élsporttól.

Nem ez volt az egyetlen hőstette

Hogy van-e abban igazság, hogy a hősök köztünk járnak és élnek, arra Karapetyjan a legbiztosabb példa. Bármennyire valószínűtlenül is hangzik, a trolibuszos mentés nem az első, és nem is az utolsó alkalom volt, hogy legendaként ünnepeljék.

1974-ben már megakadályozott egy balesetet: akkor a sofőr leparkolta a buszt, hogy ellenőrizzen valami problémát, ám a jármű hirtelen gurulni kezdett a lejtőn egy szurdok felé. A buszon utazó Karapetyjan letörte a vezetőfülkét elválasztó válaszfalat, megragadta a kormányt, így sikerült elkerülnie, hogy a busz a szakadékba zuhanjon.

Amikor megkérdezték tőle, hogyan sikerült megakadályoznia a tragédiát, csak annyit mondott:

Én voltam a legközelebb.

1985-ben éppen a jereváni Sport- és Koncert Aréna közelében tartózkodott, amikor tűz ütött ki az épületben. Elsők között volt, aki a tűzoltók segítségére sietett, ezúttal súlyos égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba, de ezt is túlélte.

„Bárki kerülhet olyan helyre, ahol valakinek segítségre van szüksége. A lényeg, hogy emlékezz arra, mi tesz emberré” – nyilatkozta.



Második lélegzet

Tetteit és sportsikereit később többször is elismerték, megkapta a szovjet Becsületrendet (Becsület Jelvénye, Znak pocseta), az örmény Bátorságérem elnevezésű állami kitüntetést.

Az UNESCO Fair Play Díjjal tüntette ki, 1987-ben Jereván díszpolgára lett. Egy 1978-ben felfedezett aszteroidát is róla neveztek el.

A 2014-es, Szocsiban rendezett téli olimpia alkalmával pedig Moszkvától a közeli Krasznovorszk városáig vihette az olimpiai lángot, melyről úgy nyilatkozott, mind Oroszország, mind Örményország fiaként megtiszteltetésnek tekinti.

Karapetyjan 1993-ban Moszkvába költözött, ahol megalapította a „Második lélegzet” (Vtoroje dihanije ) nevű cipőkészítő és -javító vállalkozását. A cég neve szimbolikus utalás a sportolói múltjára, a víz alatti életmentésre és az újrakezdésre.

Szeretni örökké

Nehéz elképzelni, hogy mit érhetett volna el még a sportban, ha folytathatja. Azonban így is boldog embernek nevezi magát, és úgy véli, hogy az általa megmentettek élete legnagyobb eredményei.

A közöny egy nagyon szeszélyes jelenség. A társadalom jólététől függ. A kedvességet a szeretet táplálja. Meg kell tanítanunk a gyermekeinket arra, hogy szeressék egymást a kezdetektől fogva.

The post „Emlékezz arra, mi tesz emberré” – 45 napig kómában volt a búvárúszó-legenda, akinek húsz ember köszönheti az életét first appeared on 24.hu.

Forrás