Hoffmann Géza néven látta meg a napvilágot 1936. július 2-án Budapesten. Apai ágon a felmenői Bajorországból származtak, nagyapja Rácalmáson volt községbíró. Egyes források szerint Géza apja a Horthy-korban rövid ideig csendőr volt, de még a második világháború kitörése előtt leszerelt. Ő mindenesetre ezt a későbbiek során nem híresztelte, egyrészt a politikai helyzet miatt sem volt szerencsés, másrészt Géza humoristaként gyakran kifigurázta nemcsak a kortárs, hanem a korábbi politikai rendszert is, mellyel legkevésbé sem tudott azonosulni.

Hofi szülei az 1945 utáni időszakban találták meg igazán a számításukat: édesanyja konzervgyárban volt művezető, édesapja a dohánybeváltó üzemben lett csoportvezető. Egy húga született, aki matematika–fizika szakos középiskolai tanár lett. Hofi a visszaemlékezése szerint anyjától örökölte a zenei hallását, míg apjától a kiváló humorérzékét.

Az általános iskolát Kőbányán végezte, középiskolában a Széchenyi István Gimnáziumban tanult, ahol 1955-ben érettségizett. Már gimnazistaként érdekelte a színjátszás, de a fizikai munkától sem zárkózott el. A nyári szünetekben a kőbányai téglagyárban dolgozott, és mellette a Drasche amatőr színjátszó csoportban játszott, ahol Jászai András volt mentora.

Áttörés és barátság Koós Jánossal

Érettségi után jelentkezett a Színművészeti Főiskolára, háromszor is felvételizett, de mindig sikertelenül. Visszaemlékezése szerint ennek legfőbb oka az volt, hogy mindhárom felvételi vizsgán szavalnia kellett, ami nem volt az erőssége. Így öt évig porcelángyárban dolgozott, míg végül a Debreceni Csokonai Színház leszerződtette. Ennek folyományaként változtatott nevet, művésznévként vette fel a Hofi nevet. Erre Pásztor Erzsi színésznő a következőképpen emlékezett vissza: „Új nevem van! – Hogyhogy? – kérdeztem. – Józsi bácsi (Szendrő József színész, rendező, színházigazgató – a szerk.) azt mondta, Hoffmann névvel nem lehet színpadra menni, mondjak gyorsan egy nevet, ami elfér a plakáton. Próbálkoztak mindenféle névvel, de nem találtak igazán jót. Végül Szendrő az asztalra csapott, és azt mondta: megvan! Hogy hívják a feleségét? – Vnouček Margit – mondta Géza, és mindkettőjükből kitört a nevetés. Aztán mégiscsak Szendrővel közösen kitalálták a Hofit.”

Hofi számára a színházi világ túlságosan kötöttnek bizonyult. Három év után felmondott, majd saját műsorokkal járta az országot, melyeket ő maga írt és állított össze. 1965-ben a Szovjetunióban is turnézott, az áttörést a karrierjében azonban az 1968-as Táncdalfesztivál hozta meg. A Magyar Rádió szilveszteri műsorában előadott egy paródiát, melyben kortárs énekeseket és slágereket figurázott ki utánozhatatlan stílusban. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik Koós János slágerénekessel való szoros baráti és munkakapcsolata is. 1967-ben léptek fel először együtt Siófokon, ezt követően éveken keresztül elválaszthatatlanok voltak.

Duettjeikkel és kabaréjeleneteikkel beírták magukat a magyar szórakoztatóipar történetébe. 1979-ben együtt kölcsönözték hangjukat a Megalkuvó macskák című animációs film ikonikus karaktereinek, előadva a híressé vált „Macskaduettet”. Sikereik csúcsán azonban váratlanul összevesztek, ennek pontos oka ma sem egyértelmű, vélhetően szakmai nézeteltérések és féltékenység egyaránt szerepet játszhatott kapcsolatuk romlásában, a feszültség éveken keresztül tartott köztük. Később egy szülinapi partin találkoztak újra, ahol sikeresen tisztázták a múltat, és újra barátokká váltak. Bár közös fellépéseik már nem igazán voltak, a baráti kapcsolat megmaradt közöttük Hofi haláláig.

Kádár véleménye

Ugyan többször is feszegette a határokat, az Aczél György nevével jelzett kultúrpolitika Hofit a „tűrt” kategóriába sorolta. Olyannyira, hogy 1972-ben nyilvánosan előadta a Kádár Jánosról készített paródiáját, ezt némi huzavona után a Magyar Rádió is sugározta. Egyes visszaemlékezők szerint az a tény, hogy Hofi büntetlenül parodizálhatta Kádárt, abból származott, hogy legfőbb támogatója ekkor Komlós János, a Mikroszkóp Színpad igazgatója volt, aki korábban az ÁVH kihallgatótisztjeként kiváló kapcsolatokkal rendelkezett a rendszeren belül.

Másrészt a pártvezetésben úgy értékelték, hogy Hofi megvalósította a „rendszer mellett való röhögés” jelenségét, poénjai hozzájárulnak a felgyülemlett feszültség levezetéséhez. Ikonikus jelenet volt, amikor Hofi – saját elmondása szerint tudtán kívül – előadta a paródiát magának Kádár Jánosnak is, aki a műsor végén odamenve hozzá, csak ennyit mondott:

Ez az! Bátrabban! Maguknál az a jó, hogy az embernek nem kell gondolkodni, hogy most megsimogattak vagy pofon vágtak. Tiszta!

1979-ben a Magyar Rádió elnöksége Karinthy-gyűrűvel jutalmazta a munkásságát. 1982-ben felmondott a Mikroszkóp Színpadon és a Magyar Televízió főmunkatársa lett. Hamarosan azonban leszerződött a Madách Kamara Színházhoz, az elkövetkező majdnem 20 évben, haláláig a társulat tagja maradt. 1983-ban bemutatta Hofélia című önálló estjét, mellyel négy év alatt több mint 500 alkalommal lépett fel. Felkérték a Mikroszkóp Színpad igazgatói posztjára, melyet azonban visszautasított, nem vágyott ilyen babérokra, a színpad volt mindvégig a lételeme. 1987-ben bemutatta az Élelem bére című estjét, mellyel 2001-ig több mint 1500-szor lépett színpadra. 1988-ban megkapta a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet, ugyanebben az évben Hofi és Kádár találkoztak egy állami fogadáson, és hosszabban is elbeszélgettek egymással.

Infarktus és díjeső

1989-et követően a rendszer, amelynek bírálata lényegében elősegítette a karrierjét, megbukott, de Hofi továbbra is töretlen lelkesedéssel és munkabírással dolgozott. 1990-ben két hónapos turnén vett részt Ausztráliában Malek Miklóssal és Veszelinov Andrással, ami nagy sikert aratott. Hazatértét követően azonban szívinfarktusa volt, csak közel egy év lábadozás után tudott ismét színpadra állni. 1996-ban Kőbánya díszpolgára lett, és 60. születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. 1998-ban Göncz Árpád köztársasági elnök átnyújtotta neki a Kossuth-díjat.

Ezekben az években már gyakran betegeskedett, ennek ellenére továbbra is aktívan fellépett. 2002. április 7-én szerepelt utoljára a Madách Kamara Színházban, három nappal később álmában elhunyt szívinfarktusban. 2002. április 13-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. Sírjára bronzszobrokat helyeztek, melyek életútját szimbolizálták: egy bakancsot, egy palástot és egy babérkoszorút. 2007-ben azonban egy ismeretlen elkövető ellopta ezeket. Még ugyanabban az évben a sírt helyreállították, ám a három tárgyat ezúttal már kőből faragták ki.

Hofi egyedülálló módon tudott kényes politikai témákról beszélni a színpadon. Stílusa szinte önálló műfajjá érett, mondásai és szlogenjei (mint a „Drága szíveim!” vagy a „Felépült a kád… és én még élek”) beépültek a mindennapi nyelvhasználatba. Emlékét a mai napig aktív rajongói közösségek és rendszeres megemlékezések őrzik. 2004-ben a Thália Színház előtt szobrot emeltek a tiszteletére, egy évvel később pedig róla neveztek el egy kisbolygót. 2021-ben, születésének 85. évfordulóján emléktáblát avattak egykori lakóhelyén, az Anker közben.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.

A legfrissebb történelmi cikkek a History magazintól:

• Tényleg lemészárolták a nácik a hajótörötteket?
• Ezért támadta meg Magyarország a Szovjetuniót
• Így győzte le Őrült Ló és Ülő Bika az amerikaiakat
• Így lett Kapisztrán a nándorfehérvári diadal hőse

The post Ezt mondta Kádár Hofinak a Kádár-paródia után first appeared on 24.hu.

Forrás