Felfüggesztették a Metropol kiadását

A Mediaworks ügyfélszolgálati munkatársa a HVG megkeresésére azt mondta, hogy ideiglenesen felfüggesztették a Metropol című lap kiadását. A döntés okairól és a felfüggesztés időtartamáról azonban nem adott további tájékoztatást.

A Media1 cikke szerint szerda reggel egyes terjesztői pontokról már az önkiszolgáló dobozok is eltűntek. Bár a lap Facebook-oldalán továbbra is jelennek meg bejegyzések, nyomtatott lapként már nem kapható az ingyenes fővárosi napilap.

A Mediaworks április végén közölte, hogy megszüntetik a Metropol személyes terjesztését. A döntést azzal indokolták, hogy „a személyes terjesztés során az elmúlt időszakban az osztókat foglalkoztató vállalkozó elmondása és írásos jelzései alapján számos atrocitás érte – leköpték őket, lökdösték őket, kiabáltak velük –, ezért ezt a terjesztési formát megszüntetjük”. A lap megszűnésének hírét azonban akkor még cáfolta a kiadó.

A Metropol az elmúlt években a fideszes propaganda egyik fontos médiuma volt. Az ingyenes lap a választási kampányban is visszhangozta a fideszes üzeneteket, miközben tele volt kormányzati hirdetésekkel. A lapot tavaly egyébként 1 millió forintra büntette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amiért arra kérte az olvasóit, hogy küldjenek képeket miniszoknyás, rövidnadrágos nők lábáról.


Forrás

Érdekességek

Fejenként több mint 80 millió forintos kártérítést kapnak a 2009-es Air France-katasztrófa áldozatainak családjai

Auguszt Bárió licittel köti össze a koncertjét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF359.43Ft
22 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 11:05 UTC
Latest change: 22 May 2026 10:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.95Ft
22 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 May 2026 11:05 UTC
Latest change: 22 May 2026 10:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »