Felülvizsgálja a kormány a 3 százalékos lakáshitelprogramot

Tervezik-e eltörölni vagy módosítani a 3 százalékos lakáshitelt –  kérdezte a 24.hu.

Vitézy azt mondta, önmagában azzal, hogy fiatalok első lakásvásárlását kedvezményes hitellel támogatja a kormány, nincsen gond. A kormány elmondása szerint azt gondolja, hogy a programnak „ezt az érdemi célját érdemes fenntartani”.

Nyilván látszik az, hogy a programnak voltak olyan mellékhatásai, amelyek visszaéléseket ösztönöztek, és ezáltal nem pont az eredeti közpolitikai célokat szolgálják

– fogalmazott a miniszter, aki szerint szükség van a program felülvizsgálatára.

Az alapcélt azonban, hogy a fiatalok kedvezményes hitellel jussanak lakáshoz, a kormány továbbra is fenntartja.

Arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e, hogy ezeket a lakásokat nem lehet majd kiadni, Vitézy Dávid arról beszélt, hogy a befektetés célú vásárlások nem tartoznak azok közé a politikai célok közé, amelyeket támogatni szeretnének.

The post Felülvizsgálja a kormány a 3 százalékos lakáshitelprogramot first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Öngyilkos akart lenni több amerikai tengerészgyalogos a Lincoln rossz állapotai és a túlszolgálat miatt

Vitézy nem tudta elérni Lázárt – feljelentést teszenk az M6-os autópályaszakasz ügyében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.11Ft
15 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 15 Aug 2026 01:35 UTC
Latest change: 15 Aug 2026 01:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.83Ft
15 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 15 Aug 2026 01:35 UTC
Latest change: 15 Aug 2026 01:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »