– Halló, jó napot, András! Lengyel Nagy Anna vagyok.

– Honnan hív, már Franciaországban van?

– Igen, Montpellier-ben.

– Meglátogat minket itt falun? Nincs nagyon messze magától, nem egészen két óra busszal. Val d’ Aigoual a neve.

– Éppen azért hívom, mert szívesen meglátogatnám.

– Akkor jöjjön el hozzánk egyik nap, amikor ráér. Ön elé tudok menni a megállóhoz.

– Köszönöm. Egyébként, hogy van, András? Mit csinál éppen most?

– Felszolgálom a déli menüt a vendégeknek, meg pultozok, italt adok ki.

– Hogy mit csinál?

– Miért csodálkozik annyira?

– Hát, azért kissé meglepődtem. Nem tudtam, hogy vendéglőben dolgozik. Meg első hallásra egy picit bizarr.

– Mi a csuda bizarr ebben?

– Hát…, hogy egy volt párizsi kultúrattasé ötvenegynéhány évesen pultozzon egy falusi vendéglátóhelyen.

– Pedig nincs benne semmi különös. Így hozta az élet. Majd elmesélem. Egyébként remekül érzem magam ebben a szerepben is. Egy csöppet sem idegen nekem.

– A kedd jó lenne?

– Pompás, akkor éppen zárva vagyunk, úgyhogy ráérek.

The post „Fogva tart a felelősségem, mégsem érzem börtönnek” – örömökkel és feszültségekkel teli életet épített fel egy francia faluban Derdák András first appeared on 24.hu.

Forrás