Forsthoffer Ágnes nem nevezte ki tábornokká Ruszin-Szendi Rumulusz kiszemeltjét

A köztársasági elnöki jogköröket gyakorló Forsthoffer Ágnes nem írta alá a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) jelenlegi főigazgató-helyettese, Szuvák Attila tábornoki kinevezését – írja a HVG.

Amikor kiderült, hogy Ruszin-Szendi Rumulusz Szuvákot tenné a nemzetbiztonsági szolgálat élére, a Magyar Honvédség és a KNBSZ több tagja is arról beszélt, személye belső feszültségeket szül. Az állomány nagy rész nem fogadta őt el, a szakmai hozzáértését megkérdőjelezik, és összeférhetetlenségről is beszámoltak. Ráadásul Szuváknak nem volt vezetői tapasztalata. Ezekre az aggályokra nem reagált a kormány vagy a honvédelmi minisztérium.

A Sándor-palota válaszából kiderült, hogy a kinevezést nem szakmai vagy politikai, hanem jogi okokból tagadta meg.

Szuvákot a „honvédségi fiatalítás” keretében küldték nyugdíjba ezredesként a KNBSZ-től 2023-ban. A Honvédelmi Minisztérium július végén pedig egyszerre kezdeményezte a szolgálati jogviszony létesítését (vagyis, hogy lehessen megint aktív katona), és az előléptetését. A kettőt együtt viszont nem lehet intézni.

Azt javasolták, előbb kezdeményezzék a hivatásos állományba vételét, és ha minden jogszabályi feltétel teljesül, akkor kérjék a dandártábornoki kinevezést. Szuvák augusztus 1-étől lett ismét hivatásos katona. Azt nehezen lehet elképzelni, hogy a KNBSZ-t ne egy tábornok vezesse.


Forrás

Érdekességek

South Dakota Democrat exits Senate race, clears way for independent

Miközben az oroszok szerint remekül halad Paks 2, Magyar Péter arról beszél, ez a vízállás megkérdőjelezi a kiadott környezetvédelmi engedélyt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.67Ft
14 aug · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Aug 2026 12:25 UTC
Latest change: 14 Aug 2026 12:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF313.61Ft
14 aug · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Aug 2026 12:25 UTC
Latest change: 14 Aug 2026 12:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »