Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből

Egy évvel ezelőtt lapunk is hírül adta, hogy 75 éves korában elhunyt Galkó Balázs. Halálának hírét legidősebb fia, Galkó Máté osztotta meg a nyilvánossággal.

Kapcsolódó
Meghalt Galkó Balázs

A színész 75 éves volt.

Az újságíró végzettségű Galkó Máté nemrég a Blikknek adott interjújában mesélt néhai édesapjáról, akit mint mondja, három testvérével próbáltak megmenteni, ám a színész ezt nem akarta.

Nem tudták visszahozni az életkedvét

Apánk valóban egy büszke ember volt, aki folyton azt mondogatta, hogy nem akar teher lenni a számunkra. De mi, négyen épp ezért éltük meg lelki teherként a betegségeit, a depresszióját, a kilátástalan életét. Mindent megtettünk, hogy legalább napokra, hetekre visszatérjen az életkedve. Vittünk neki ebédet, bevásároltunk, miközben ő folyton tiltakozott. Amikor egy délutáni alvás után felkelve megszédült, és szó szerint a fejére esett, kórházba akartuk vinni. Ez ellen is tiltakozott. Nem mondta ki, de folyamatosan azt éreztük azt akarja: hagyjuk őt, hagyjuk őt meghalni. Lehet, hogy furcsa lesz, amit most mondok, de apánk menekült ki az életből.

Elárulta, volt olyan időszak, amikor apja nála lakott 39 négyzetméteres lakásában, és olyan rossz állapotban volt, hogy ölben kellett felvinniük a lépcsőn. Amikor pedig valamelyest megerősödött, haza akart menni, hogy egyedül lehessen.

Fia szerint ezért betegedett meg

Anyánk már nem él, de apu utolsó éveiben mégiscsak talált egy csodálatos nőt, akivel olykor találkozott. De ez az asszony sem tudta visszahozni az évekkel ezelőtt elvesztett életkedvét. Erről még nem beszéltem, de meggyőződésem, hogy a rák akkor támadta meg aput, amikor igazságtalanul bántak el vele. Az ő zseniális ötlete is volt a Művészetek Völgye létrehozása. Büszke volt erre a kulturális fesztiválra. Aztán emlékszem, egy februári napon telefonálgatott a barátainak, hogy ideje lenne elkezdeni szervezni a nyári rendezvény programjait. Ekkor mondta neki valaki: Balázs, neked nem szóltak, hogy már nincs közöd a Művészetek Völgyéhez? Egy akkori miniszter felesége vette át az irányítást, és nem tartott igényt apu szolgálataira. Novemberben aztán szájgyökrákot diagnosztizáltak nála. Mindez 2015-ben történt

– emlékezett vissza a könyvesbolt-tulajdonos, aki a történtek után szinte a haláláig soha nem látta többé mosolyogni az édesapját.

Valamije mindig fájt, rendszeresen szédült és teljesen kiszolgáltatottá vált. Amikor a halála előtt néhány héttel kórházba vittük, mert olyan rossz állapotban volt, bent az egészségügyi intézményben az ágyon ülve azt mondta nekünk: »Nézzétek, gyermekeim, milyen gyönyörűek ezek a platánfák!« Azt hitte, hogy a Margitszigeten van. Ott bent a kórházban, csendben ment el. Mind a négyen elköszöntünk tőle. Egy éve nincs közöttünk, de nincs olyan nap, hogy a négy Galkó gyerek ne beszélne az édesapjáról…

– zárta mondandóját.

The post Galkó Balázsról a fia: Apánk menekült ki az életből first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

Az atomkatasztrófát viszonylag könnyen megúsztuk, de a magyar társadalomban nyomot hagyott Csernobil

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF363.52Ft
27 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 12:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 12:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF309.4Ft
27 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Apr 2026 12:40 UTC
Latest change: 27 Apr 2026 12:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »