Tele van Budapest emléktáblákkal. Random házfalakon random neveket olvashatunk, „itt élt és alkotott ez az akárki”, akinek ha el is olvassuk a nevét, fél perc múlva elfelejtjük. Kivéve, ha megakad a szemünk valami furcsán. Mondjuk egy olyan néven, hogy Frici mama. Az ilyen be tud akadni. Főleg, ha a neve alatt azt is olvashatjuk, hogy házmester volt. Egy házmester, aki emléktáblát kapott. Egy házmester, aki – ahogy a tábla is írja – „a vészkorszak idején élete kockáztatásával üldözött magyar zsidók életét és vagyonát mentette meg”.

„Mindig rá szerettem volna hasonlítani, azt szerettem volna, hogy engem is úgy szeressenek, ahogy őt szeretik”

– ezt az újlipótvárosi Victor Hugo utca 28-as számú ház egyik régi lakója mondta Frici mamáról, aki nemrég kapott emléktáblát, történetét pedig Kovács Tamás György urbanista kutatta és foglalta össze egy 30 oldalas kiadványban, ami a táblaállítás alapjául is szolgált.

„A tábla június 9-én került ki, a Tradi pékségben ülve, pogácsázva avattuk. Azt tudtam, hogy a háznak volt valami köztiszteletben álló házmestere, és amikor a Budapest100-on kinyitottunk, akkor a kutatót meg is kértem, hogy ezt írja bele az anyagba. A BP100-ra eljött Falus Pál, Frici mama unokája, bemutatkozott, beszélgetni kezdtünk, és nekem egyre érdekesebbnek tűnt a történet. Utána indult el a kutatás” – idézte fel a táblaavatásig tartó út kezdetét Kovács Tamás György, aki azt is elmondta: szerinte ennek a közösségi része az igazán érdekes, és az, hogy nem egy klasszikus értelemben vett kiemelkedő élettörténetű lakónak állítanak táblát, hanem egy házmesternek és ezzel picit magának a háznak is.

És valóban, a kutatásnak köszönhetően nemcsak Frici mamát, de a ház lakóinak egy részét és a ház történetét is megismerhetjük. (A kutatásban segített Ádám István Pál is, aki könyvet írt arról, hogy mennyire ritka volt az aktívan, pozitívan cselekvő, embereket mentő házmester.)

„Van tehát az egésznek egy ritkasági értéke is; nem sok özvegyasszony mentett embereket, miközben például a saját csecsemő unokáját és a lányának a férjét is meg akarták gyilkolni a rendszert működtető honfitársaink” – mondta a 444-nek Kovács Tamás György, aki beszélt arról is, hogy a táblaállításhoz vezető találkozások alapvetően annak köszönhetően jöttek létre, hogy elkezdtek foglalkozni a társasház közös kertjével, így a lakók is egymással és a házzal is.

„Engem mint urbanistát, a várossal foglalkozó embert ez azért is érdekelt, mert a társasház városi műfaj, és egy olyan, a város léptékéhez mérten egészen pici egység, ahol egymást nem ismerő, egymást nem választó emberek vannak rákényszerítve arra, hogy – valamilyen mértékben – együttműködjenek. És ennek az együttműködésnek a milyensége, sőt, egyáltalán a léte kihat arra is, hogy hogyan vagyunk a városban, hogyan vagyunk egymással. A társasház valahol az egészséges együttműködés tanulóterepe lehetne, mégis, a legtöbb esetben a lakógyűlés és minden közös ügy intézése nagyon negatív érzéseket vált ki. Mintha egy ház közös ügyeivel foglalkozni csak magányos, befelé forduló, zsörtölődő idős emberek terepe lehetne.”

A Victor Hugo utca 28-as számú ház egykori és mai lakóinak történeteiből egy rendkívüli ember képe rajzolódott ki: egy házmesteré, aki évtizedeken át gondoskodott közösségéről, és aki 1944-ben saját életét is kockáztatva segítette az üldözötteket és védte értékeiket. A kerttel való foglalkozásból és a Budapest100-on elindult beszélgetésekből végül valódi közösségi cselekvés született: a ház lakói elhatározták, hogy emléktáblával őrzik meg Frici mama emlékét.

„Ehhez több mint huszonöt ember és szervezet járult hozzá valamilyen módon – pénzzel, munkával, visszaemlékezéssel –, az avatáson pedig hatvanan vettünk részt. Apró számok, de egy ilyen mikrotörténetben szerintem ez soknak számít, és valahogy ettől nyeri el az egész az értelmét” – mondta Kovács Tamás György.

A kutatási anyag özvegy Lichtenstein Lajosné, közismert nevén Frici mama bemutatásával indul, aki a Victor Hugo (eredetileg Wahrmann Mór) utca 28. szám alatti lakóház házmestere volt 1941-től egészen 1974-ben bekövetkezett haláláig. Özvegyként egyedül maradt 12 éves lányával, majd később segítette unokái nevelését, közben szolgálta a ház lakóit. A II. világháború idején, 1944-ben saját élete kockáztatásával védte a házban lakó üldözött emberek vagyonát és életét, támogatta az üldözötteket jó szóval és étellel, akadályozott meg elhurcolást, gyilkosságot.

A kutatás is emlékeztet rá, hogy bár 1944 decemberében a nyilas kormány elrendelte, hogy nevezzenek át minden olyan utcát, ami zsidónak minősített személy nevét viseli, a hivatalok időhúzásának köszönhetően a Wahrmann Mór átnevezése elmaradt. Mai nevét aztán 1952-ben kapta, Victor Hugo születésének 150. évfordulója alkalmából.

A Victor Hugo utca 28. alatti házat Köves Gézáné Grünwald Melánia megrendelésére Singer Miksa építész tervezte, Köves Gézáné kérte fel házmesternek unokaöccse, Frankl Gábor anyósát, özvegy Lichtenstein Lajosnét, Frici mamát. Az első lakók 1940 végén költöztek be, pár hónappal később már mind a 15 lakásban laktak. Akkor – az öt lakásban szolgáló hat cselédet is beleértve – 48 ember élt a házban. Az óvóhely hivatalosan 35 főre lett kialakítva, vagyis az eleve szűken számolt tervezési feltételekhez képest már az első pillanatban túlzsúfolt volt a ház.

A házat 1944-ben csillagossá nyilvánították, majd felkerült a vatikáni védett házak listájára. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de a hasonló méretű és elhelyezkedésű csillagos házak ismert adatai alapján feltételezhetően nagyjából 150 üldözött húzta meg magát az épületben.

Rájuk vigyázott Frici mama, aki Lebovits Friderika néven született 1897-ben, Budapesten. Papíron evangélikus volt, és miután már a nagyszülei is kikeresztelkedtek, nem esett a zsidó törvények hatálya alá, ennek köszönhetően maradhatott házmester. Veje és a vészkorszak alatt született unokája azonban zsidónak minősült, vagyis közvetlen hozzátartozói is életveszélynek voltak kitéve.

1945-ben készült egy igazolóbizottsági vizsgálat, a jelentés kérdőívén Frici mama a saját kézírásával a következő megjegyzést tette: „A nyilas uralom alatt – a ház zsidó lakóinak védelmében kifejtett munkám miatt – tettlegesen bántalmaztak; egy esetben egy elhurcolandó lakó megszökésében segítséget nyújtottam; szerencsés véletlen mentett meg a helyszínen való agyonlövetéstől – de ezúttal is tettleges bántalmazásban részesültem.”

1949 májusában, négy évvel az igazolóbizottsági jelentés kiállítása után négy lakó egy közös nyilatkozatot adott át Frici mamának az alábbi szöveggel: „Alulírottak, teljes felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy özv. Lichtenstein Lajosné 1944. március 19-től a náci-fasiszta megszállás alatt az üldözötteknek a lehető legnagyobb segítséget nyújtotta. Az emberek életének megmentésében, iratszerzéssel, vagyon­tárgyaik, ruhaneműjük stb. eldugásával, a házban lakó üldözöttek élelmezésével érdemelte ki minden ember megbecsülését. Önzetlen áldozatkészsége példamutató kell hogy legyen minden ember számára.”

Utóbbi nyilatkozat születésének oka nem ismert, de ahogy Kovács Tamás György is írta, feltételezhető, hogy az országban akkor már javában zajló, egyre szélesebb körű államosítást, a tőkés tulajdonosok ellen fokozódó ellenszenvet érzékelve több lakó szerette volna kinyilvánítani, hogy a ház lakói Frici mama mellett állnak, akinek kitettségét munkáján kívül fokozta az is, hogy a háztulajdonos rokona volt.

Az egyik legizgalmasabb történet Frici mamáról csak szájhagyomány útján maradt fenn, így igazolhatatlan: eszerint Frici mama egy a ház előtt haladó, a Duna-partra tartó menetből berántott a kapuba egy gyereket, majd elbújtatta őt, így mentve meg az életét. Visszaemlékezések szerint a rendszerváltás környékén megjelent itt egy nő, aki Izraelből érkezett és a házmestert kereste, a története szerint ő volt a gyerek, akit Frici mama megmentett. Bár a nő sem ismert, de ahogy a kutatás is írja, a történet szervesen illeszkedett a Frici mamáról akkor még élénken élő képbe: az őt személyesen ismerő, a háborús tevékenységéről tudó lakók az elbeszélést hihetőnek, valóságosnak fogadták el, és továbbadták a későbbi lakóknak.

A ház lakója volt R. Székely Julianna újságíró, aki többször írt róla, megemlítve Frici mama alakját is:

„Szerettem a Victor Hugo utca 28.-at, és az is szeretett engem, mert a létező szocializmus egy-egy házban, közösségben egészen máshogyan létezett, mint azt kitalálói szerették volna. Alattvalók voltunk, de a közös alattvalói lét szolidaritást is teremtett – legalábbis nálunk, ahol a bauxitbeton épületet inkább Frici mama szelleme járta át, mintsem a kommunizmus kísértete.”

„Legkönnyebben persze a Victor Hugo utca 28.-ban lehetett megfázni. A fűtő csak karácsonykor durrantott be a kazánba, hiába szólt a drága jó házmester néni, a vékony, ősz hajából kontyocskát tekerő Frici mama, hogy fáznak a lakók, a fűtőtestek hidegek éjjelente. »Vegyenek vastagabb paplant – üzent a fűtő –, annyi szenet kaptam, hogy örülök, ha tavaszig kitart.«”

„Lehullt a hó, mert akkor telente valahogy mindig hó volt, és nem is múlt el. A kocsiúton alig jártak kocsik, a járdasózás nem volt föltalálva, úgyhogy a Victor Hugo utca 28. lakói a drága, közszeretett házmester néni, Frici mama vezetésével fogták a falapátokat, hogy az ünnepek előtt ne éppen a mi házunk előtt essen seggre valaki a lefagyott jégen, ha már a Tiszta udvar, rendes ház táblát – szerintem összeköttetések híján – nem nyertük el.”

A visszaemlékezések sorában szintén R. Székely Julianna volt az, aki az alábbit írta: „Jól ismertem Frici mama unokáit, de csak a ház századik születésnapján kezdtem igazán beszélgetni a legfiatalabbal, Palival. Hajdan barátok voltunk, gyakran jött játszani hozzánk. Mi 1967-ben elköltöztünk, attól kezdve nem jártam ott, csak a jóízű, szép emlékek és Frici mama kedves, jóságos lénye maradt meg bennem. A rég látott Palitól tudtam meg, hogy Frici mama a tőle oly idegenül komolynak tűnő Lichtenstein Lajosné, született Lebovits Friderika névre hallgatott. Hogy a törékeny asszonyt nem a feljelentésekre váró hatalom juttatta a házmesterlakásba 1939-ben, hanem rokonok, a ház építtetői. Hogy ő a legkegyetlenebb időkben is ember, sőt az oly kevés segítő emberek egyike maradt. Munkaszolgálatba vitt lakók rábízott értéktárgyait őrizte meg, és valahogy kiügyeskedte, hogy ebből a házból senkit nem tereltek le a Duna-partra. Igaz, egyszer egy nyilastól akkora pofont kapott, hogy két hétig nem hallott a fél fülére, de a süketség elmúlt, ő pedig maradt, aki volt. A gyámolító, vigasztaló és főképp cselekvő emberbarát.”

„Az egyre soványabb és őszebb asszony észrevétlenül intézmény lett. Jobban mondva: az egész ház nagymamája.”

„Frici mamáról éppúgy őriznek emlékeket a lakók a hatvanas, hetvenes évekből, mint a negyvenesekből, és ez a másik csoda, amit kifejez ez az emléktábla. A csillagos ház, a felfelé törő minigettó egy horizontális közösséggé változik, amit az egymásra való odafigyelés fog össze. A figyelem, a szeretet Frici mamától ered, mondják a visszaemlékezők. »Mindig rá szerettem volna hasonlítani, azt szerettem volna, hogy engem is úgy szeressenek, ahogy őt szeretik«, írja az egyik régi lakó, akire gyerekkorában saját unokájaként vigyázott Frici mama. Én is szeretnék egy kicsit Frici mamára hasonlítani, legalább egy kicsikét; ezért ennek a szövegnek az első tervében valódi lépcsőházi gyakorlatok szerepeltek volna, apró gesztusok, amikkel én is hozzájárulhatok annak a zuglói társasháznak a jóllétéhez, ahol nemrég a lakóközösség részévé váltam. De be kell vallanom, csak az elhatározásig jutottam, ami az arcok és nevek megtanulásával kezdődik, apró, színes és kedves gesztusokkal, és ki tudja, mi mindennel folytatódik – ígérem. Mindenesetre visszaút már nincs, most, hogy megismerhettem Frici mama történetét, amiért szívből hálás vagyok” – mondta az emléktábla avatásán Szűcs Teri író, kritikus, független kutató.

A kutatás szerint ma összesen három olyan ház áll Budapesten, ahol második világháborús tevékenységük elismeréséül emléktáblát kaptak egykori házmesterek: Makuszi Dezső emléktáblája a Lövölde téren található, Romhányi Józsefné, Romi néni emléktáblája 2025-ben került a Scheiber Sándor utca 3. bejárata mellé, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem épületével szemben, Frici mama táblája pedig 2026 júniusa óta a Victor Hugo utca 28. kapuja mellett látható.

Forrás