
Az orosz internet egy ideje nem a szabad szörfölés Mekkája, de az elmúlt időszakban a korábbiakhoz képest is rosszabb hely lett. Márciusban az orosz nagyvárosoktól távoli régiók lakosai után a moszkvaiak is megtapasztalhatták a mobilnet nélküli világot.
Az országban nem újdonság a hálózati korlátozás, az ukrán határhoz közeli régiókban – és egyre inkább más területeken is – a hatóságok a dróntámadások veszélyével indokolják a rendszeres kimaradásokat, de Moszkvában nem teljes, hanem sajátos, részleges lekapcsolás történt. A rendszer úgynevezett fehérlistával működött: a leállások idején csak az engedélyezett hivatalos állami oldalak, kormányközeli platformok és alapvető szolgáltatások voltak elérhetők.

Mostanra odáig jutott a helyzet, hogy szakértők szerint már nemcsak az állampolgárok elégedetlenkednek, hanem a politikai-gazdasági eliten belül is repedések keletkeznek. Az Ukrajna elleni háború megindítása óta előszor mutatkoznak jelei annak, hogy az orosz rezsimen belül felütötte a fejét a megosztottság. Egyrészt persze minden maradt a régiben: a hatóságok a háborúra (putyini nyelven a különleges katonai műveletre) hivatkozva egyre több korlátozást vezetnek be, másrészt viszont olyan események is történnek, amelyek az utóbbi években nehezen voltak elképzelhetőek: ellenállás tapasztalható a kormányzat alacsonyabb szintjein, és rendszerhez hű szereplők kezdik nyilvánosan bírálni a kormányt. Sőt: forradalmat vizionálnak, miközben zúgolódik az üzleti szféra.







